Medgyessyék a drágább autópályát szeretik
Az autópályaépítéssel kapcsolatos eredményhirdetés bebizonyította, hogy a jelenlegi kormányzat drágábban épít autópályát, mint elődje - mondta Manninger Jenő fideszes politikus, az Orbán-kabinet egykori közlekedési államtitkára, pénteken az autópályaépítési tender eredményhirdetésére reagálva.
Dátum: 2002-12-13 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:06.758879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Manninger Jenő rámutatott: a számok önmagukért beszélnek. Mint mondta, a több mint 120 milliárd forintos bekerülési költség meghaladja a 2 milliárd forintot kilométerenként, amely összeg 20 százalékkal több, mint amennyiért például az M3-as autópályát építették.
Kitért arra is, hogy a most meghirdetett közbeszerzési eljárás során lényegében ugyanazok a cégek nyertek, amelyek korábban.
- Az egésszel csak azt érték el, hogy lassabban építik az autópályákat, későbben kezdik el a beruházásokat és drágábban készülnek az utak - közölte Manninger Jenő.
A pénteki eredményhirdetés szerint a Hídépítő-Betonút Konzorcium, az EGUT-DEBMUT közös vállalkozás, illetve a Strabag Kft. jutott megbízáshoz a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. autópályaépítési tenderein.
A Hídépítő- Betonút Rt. alkotta Szárszó Konzorcium építheti meg az M7-es autópálya Balatonszárszó-Ordacsehi közötti 19,65 kilométeres szakaszát nettó 65,145 milliárd forint vállalási árért.
Az EGUT Egri Útépítő Rt. és a Debreceni Magas-, Mély és Útépítő (DEBMUT) Rt. alkotta "M3 Görbeháza 2002" közös vállalkozás kivitelezheti az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti 12,7 kilométeres szakaszát 18,054 milliárd forintért.
Az M7-es autópálya Becsehely-Letenye közötti 8,76 kilométeres szakaszát és a hozzá kapcsolódó M70-es autóút Letenye-Tornyiszentmiklós közötti 18,6 kilométeres részét a Strabag Kft. kivitelezheti, 44,767 milliárd forintért.
A három ajánlat összesen 127,966 milliárd forintot tesz ki.
MTI - fidesz.hu