Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

252 szó, 1884 karakter


Dátum: 2007-01-26 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:24.071161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő új kommunikációs húzása: a Népszabadság mellékletében társadalomról, gazdaságról, refomokról, és baloldaliságról értekezik.

Egy csütörtökön megjelent felmérésből kiderül: immár szinte minden makrogazdasági mutató szerint sereghajtó Magyarország abban a nyolcas mezőnyben, amelyet az EU-ba 2004-ben belépett országok alkotnak. Ehhez képest Gyurcsány a gazdaságpolitikát meglehetősen félvállról kezeli: mindössze 252 szót, 1884 karaktert vesztegetett a témára. Már a fejezet címe - Rövid kitérő: kiigazítás és egyensúly - is jelzi, hogy nem tartja ezt különösebben fontos témának.

A miniszterelnöknek abban kétség kívül igaza van, hogy a 2001 óta eltelt időszak torz folyamatai vezettek a költségvetési egyensúly felborulásához, viszont arról diszkréten hallgat, hogy ez a romló folyamat akkortól gyorsult fel, amikor ő lett a kormányfő. Egy helyen egészen bicskanyitogató eufémizmussal így fogalmaz: "a költségvetési helyzettel való szembenézést kerültük".

Gyurcsány magyarázza a bizonyítványt

index.hu

Kapcsolódó elemek