Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emléktábla lesz Lázár Ervin péceli házán

Emléktáblát avatnak Lázár Ervin Kossuth-díjas meseíró egykori péceli házán júniusban - mondta Szokolay Zoltán, a helyi önkormányzat oktatási és kulturális referense az MTI-nek pénteken.


Dátum: 2007-01-26 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:26.488006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A település díszpolgárának domborművét az Ünnepi Könyvhéten avatják fel. Hozzátette: az alkotást egy olyan péceli képzőművész készíti el, aki ismerte Lázár Ervint.

A referens beszámolt arról, hogy Lázár Ervin (1936-2006) nevét vette fel a péceli könyvtár, az alapító okiratot már módosították a képviselő-testület döntése alapján. Az év végéig pedig döntés születik arról is, hogy melyik péceli utcát nevezzék el a tavaly decemberben elhunyt íróról - ismertette Szokolay Zoltán.

A képviselő-testület tagjai megállapodtak, hogy a magyar kultúra napjának péceli ünnepségén minden évben a József Attila-díjas alkotó egy műve hangozzon el.

Lázár Ervin az 1970-es években tíz évet élt Pécelen, akkoriban írt meséi gyakran játszódtak a településen, Egyik legnépszerűbb meséskötetének címe, A Négyszögletű Kerek Erdő valójában a péceli Csúnya erdő volt. A Ráday-kastély és a péceli dombság szintén megjelent meséiben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek