Szónoklat kormányzás helyett - szembenézés a Szembenézéssel

Gyurcsány Ferenc grafomániája ismét olvasásra kényszeríti a közélet iránt érdeklődőket. A kormányfő persze nem véletlenül lett milliárdos, nem szokta fecsérelni a drága idejét. A gondola azt próbálta meg kihüvelyezni, hogy mi oka lehet ilyen behemót szöveg kreálására.

Dátum: 2007-01-26 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:27.080577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

2007. január 26-án, Pál megtérésének másnapján, 278 nappal országgyűlési választási győzelme után, a rendelkezésére álló gyakorlatilag korlátlan médialehetőségek közül a Népszabadságot (a magyarországi bolsevizmus, kommunizmus és kádárizmus központi orgánumát) választotta újabb lángeszű iránymutatásának fórumául a kormányfő.

Ugyanezen a napon a Világgazdaság címlapján a következő áll: Elsőből utolsók lettünk - mármint a Világbank elemzése szerint.

Lássuk ezek után, miről értekezik az ország első politikusa, aki saját bevallása szerint 2001 karácsonya óta olyan kommunikációs "projektekkel" lepte meg az országot, mint a "23 millió román fog idejönni", a "Kövér akasztást javasol a baloldalnak", meg hogy "A felelős döntés: nem" a nemzetegyesítésre 2004. december 5-én.

A cím: Szembenézés. Erre még visszatérünk.

A felütés: Magyarország veszélyes útra tévedt. Ezzel majdnem egyetértünk. A nem lényegtelen különbség: nem Magyarország "tévedt" a veszélyes útra, hanem Gyurcsány Ferenc szándékosan vitte Magyarországot veszélyes útra.

Huszonkettő plusz egy pontban foglalja össze véleményét a kormányfő a mai Magyarország helyzetéről. A "beszédírásra" ingerlő okok közül az egyik ebből máris nyilvánvaló: megint Orbán Viktort, az ő "országértékelő" beszédét kell utánozni, a gesztust ellopni - és a médiafölény segítségével az ebből kinyerhető politikai hasznot bezsebelni.

A szavak Rodolfója

A másik ok a beszéd tartalmából olvasható ki. Ténylegesen nem az objektív országértékelés a cél, hanem az MSZP pártelnöki tisztsége. A hatalmas energia, amit Gyurcsány ebbe fektet (több, mint 90 ezer karakteres írásművet adott közre!) arra enged következtetni, hogy kínosan messze van még február vége, az MSZP-elnökválasztás. Az addig hátralévő négy hétben akár még fel is lázadhat a tagság, amire van oka bőven, ha a való életre figyel.

Gyurcsány Ferenc célja nem a magyar valóság elemzése, hanem a saját politikai közelmúltjának (a második Gyurcsány-kormány bizonyítványának) a megmagyarázása.

A részletesebb szövegvizsgálatot kezdjük a pluszponttal, a 23.-kal, amelynek címe: Végül... A mai magyar baloldal demokratikus politikai erőként, a demokratikus nemzeti, baloldali hagyományok folytatójaként a szociális kapitalizmus modernizációs programját képviseli. Nyitott, együttműködő Magyarországot kíván. Tegyük ehhez hozzá, hogy republikánus, köztársaságpárti és hazafias meggyőződés vezeti. Nemzeti büszkeségének forrását a nemzeti hagyományokon túl elsősorban a világban való mai helytállásban, a közös sikerben kívánja megtalálni. Nem kétséges, hogy ez küzdelmes program és küzdelmes út. Nem külső vagy belső ellenségképből táplálkozik, nem a múltból él, nem védekezést, hanem kezdeményező versengést ajánl. Együttműködésre, partnerségre épít.

Szép szavak, csak hát ugyanolyan hamisak, mint az egész választási program volt, a kormányprogram volt, az egymást követő konvergenciaprogramok voltak, és általában Gyurcsány Ferenc jövővíziói voltak. Hogy miért, ez kiderül a szövegből.

Az okfejtés a rendszerváltozással indít. A mai gondokat háromágú gyökérzet táplálja: Az okok sokrétűek. Az elmúlt években elkövetett hibák és tévedések elemzése előtt három mélyebb, időben messzire visszanyúló tényezőre szeretnék utalni. Az első az úgynevezett zsákutcás fejlődésből fakadó, máig ható megosztó félelem. A másik a mai magyar bal- és jobboldalra egyaránt, de nem azonos mértékben jellemző egyfajta lelki-politikai érzéketlenség, illetve empátiahiány. A harmadik pedig a rendszerváltozás által teremtett szabadság felelősségének sokakat nyomasztó terhe.

Gyurcsány mély empátiával sajnálja ezek után a rendszerváltozás következtében elbizonytalanodó, lesüllyedő százezreket. A baloldali publicisták hónapokig értekeznének ezen hozzáállás "gyomorforgató" voltáról, ha egy a zavarosban halászásból hirtelen milliárdossá váló jobboldali politikus ütne meg ilyen hangot.

Két perc gyűlölet

Az elemzésnek azonban nincs vége. A politikai problémák okozója, a demokratikus rendszer megroggyantója, a demokratikus minimum felrúgója a Fidesz:

Baloldaliak, liberálisok, az MDF mögött gyülekező konzervatívok növekvő sokaságának az elmúlt években egyre határozottabb meggyőződésévé vált, hogy a Fidesz 1998 óta egyre nyilvánvalóbban megsérti a parlamentáris demokrácia, a Harmadik Magyar Köztársaság éltető alapkonszenzusát, a demokratikus minimumot, és már nem hisz a szabadság, a demokrácia és a haza ügyének egymást feltételező összekapcsolódásában, a közjó jóhiszemű, versengő szolgálatában, a politikai riválisok erre épülő elfogadásában és tiszteletében.

Nem állítom, hogy más pártok, köztük az MSZP, olyan ártatlanok lennének, mint a ma született bárány, és soha ne sértették volna meg a demokratikus normákat, soha nem használtak meggondolatlan, bántó érveket, vagy a politikai küzdelem hevében soha sem követtek el olyasmit, amit utólag legalább szégyellniük kellene. Minden bizonnyal történtek ilyen esetek. Azt azonban állítom, hogy a mai parlamenti pártok egyetlen kivétellel alapvetően tiszteletben tartják a demokratikus alapkonszenzust, ez a párt viszont e konszenzus, a demokratikus minimum szisztematikus gyengítésére törekszik.

Véleményem természetesen kizárólag a pártra, annak hivatalos politikájára, nem pedig a támogatók és szavazók teljes körére vonatkozik. Állításomat nem a sértés szándékával, hanem a jelenlegi helyzet okait keresve fogalmaztam meg. Éppen ezért sommás tételek helyett jelenségeket és az azokból fakadó lehetséges következtetéseket sorolok fel, azt keresve, mi az oka az egyre növekvő indulatnak, a demokratikus párbeszéd és együttműködés bántó hiányának.

Íme a szegénységi bizonyítvány: nincs érv, csak vélemény. Vélemény, amelyet a médiafölény göbbelsi-zsdanovi módon üvölt szerte az országban, és már évek óta nem próbál senki sem bizonyítani. Az is figyelemreméltó, hogy Gyurcsány Ferenc már az MDF "mögött gyülekezők" véleményét is képviseli.

A lejtőn persze nincs megállás. A politikai hazudozás nagymestere hosszan tárgyalja azt a valótlanságot, hogy a Fidesz 1998-at követően a Fidesz megkérdőjelezte és megkérdőjelezi mindhárom nem általa vezetett kormány legitimitását, ezzel utat engedve a háborús retorikának, a legutóbbi időben pedig ezt a legfelső szinten is a sajátjává tette.

A hamisság visszaüt. Gyurcsány végül ezt is megengedi magának: A Fidesz ugyanis egyre inkább a rendszerváltozásban csalódott, azt korrigálni igyekvő, vagy éppen új rendszerváltozást sürgető, radikalizálódó középrétegek pártjává vált. Ezt tükrözi vissza leplezetlen tőke-, még inkább külfölditőke-ellenessége, fokozódó államközpontúsága, bezárkózásra való hajlama, a kirekesztő, felsőbbrendűséget sugalló, nemzetieskedő szólamok használata.

A legitim magyar kormányfő szerint tehát a ma kimagaslóan legnépszerűbb párt a csalódottak, az új rendszert sürgetők pártja. Ha Gyurcsány ezt elhiszi magának, akkor azt is be kellene látnia, hogy kormányzása katasztrofális.

Mikor lesz euró?

A rögzült hamis okfejtések sorozatát ismétlik meg a dolgozat következő fejezetei. Kezdődik ez azzal a hazugsággal, hogy 2001-ben "irányt tévesztett" Magyarország, és hogy az Orbán-kormány óriási költekezése lenne a mai gazdasági-pénzügyi krach oka.

Nagyvonalúan megfeledkezik a dolgozat a Medgyessy Péter szájába adott MSZP-ígéretekről, például a "Jóléti rendszerváltást!" ígéretéről, és főleg arról, hogy az Orbán-kormány a ciklus végére a felére nyomta le az infláció mértékét, az államadósságot szintén évtizedek óta nem tapasztalt minimumra csökkentette, és számtalan magyar céget hozott helyzetbe. Az Orbán-kormány alatt a magyar gazdaság erősödött, az MSZP-SZDSZ-kormány alatt viszont a magyarországi gazdaság lejtmenetbe került. És ez, valamint a mértéktelen herdálás az oka a mostani bajoknak, nem az Orbán-kormány.

Pedig elegendő arra az egyre emlékezni, hogy hányszor, mikor és mikorra ígérték az euró bevezetését a szocialisták 2002. január óta.

Gyurcsány ragaszkodik ahhoz a fixa ideához is, hogy 2002 óta nem a kormány, hanem az ellenzék a felelős a kormányzás hibáiért. Az ellenzék állította csapdákban vergődik az ország, és ezért kellett neki is hazudnia folyamatosan másfél évig, illetve ezért nem mertünk baloldaliak lenni, teszi hozzá (ön)kritikusan.

Az önkritika persze relatív, mint Gyurcsány Ferenc egész politikusi és emberi minősége. Az őszödi beszédről ezt az "önkritikát" fogalmazza meg: Több hónap távlatából is komoly politikai hibának tartom a beszédet. Elsősorban azért, mert nem a nyilvánosság előtt hangzott el, azaz lemondtam arról a lehetőségről, hogy az ország polgárait bevonjam az elmúlt időszak politikájának értékelésébe, a szükséges korrekció előkészítésébe. Másodsorban pedig azért, mert a szenvedélyes monológ nyelvi, stilisztikai megoldásai lehetőséget teremtettek szándékaim félremagyarázására, a baloldal egésze elleni erkölcsi, politikai támadásra.

Szóval nem az a baj, hogy a kormányzást "elkúrtuk". Nem az a baj, hogy másfél évig folyamatosan hazudtunk, nem az a baj, hogy egész Magyarország be lett csapva. A baj az, hogy ezen beszéd alkalmat adott a támadásra a baloldal ellen.

A Sárkányölő balszent

Ez a vegytiszta antidemokratikus, tűrhetetlen psziché. Ha eddig nem lett volna kérdéses, hogy szabad-e Gyurcsány Ferenc kezében hagyni az országot, ebből feketén-fehéren kiolvasható a válasz. Egy párhuzammal élve: Göring mondta valamikor a világháború kezdetén: "Jaj nekünk, ha elveszítjük ezt a háborút" - pedig nem az volt a bűnük, hogy elveszítették, hanem az, hogy elkezdték. Aki a göringi erkölcsi talajon áll, azt nem szabad a kormány közelébe engedni.

A dolgozat második fele az új reformokat taglalja, ám egy szóban is összefoglalható értékkel: habosítja.

A reformblabla első, jellemzően liberális eleme: az egyének nem vállalnak kellő súllyal felelősséget önmagukért, a sorsukért. Megszokták, hogy az állam gondoskodik róluk.

Na ez az, amit a posztkádári elit és pártja sohasem vethet az először megnyomorított és kifosztott, azután évtizedekig hülyített nép szemére, lett légyen bármennyi igazság is az állításban. Hát hogy álljon ki magáért az az ember, akire ötvenévesen ráköszöntött a rendszerváltás, aztán szembesült vele, hogy évtizedes állami kizsákmányolása után az új rendszerben némely kommunisták, KISZ-esek lenyúlják a közvagyont, és milliárdokkal a bankszámlájukon kioktatják, hogy gondoskodjék magáról? Vajon ki a felelős az elmérgesedett közhangulatért?

A gyurcsányi reformblabla második fele csupa olyan értékű szöveg, mint annak idején Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev bejelentései arról, hogy a kommunizmus mikor fog megvalósulni. Aztán persze sosem lett úgy, de már Orwell óta tudjuk, hogy a múlt mindig másképpen volt, akárhányszor meg kell változtatni az aktuális világképet.

Gyurcsány Ferenc "reformjai" részben evidenciák, részben ő maga sem veszi őket komolyan, részben pedig megvalósíthatatlanok. A valóságos tervekről — például arról, hogy kinek melyik budai kórházi ingatlant ígérték oda fű alatt — egyetlen betű sincs. A "reform" valódi okait, ezeket a bizniszeket véletlenül sem köti a nagyérdemű orrára a nagy őszödi privatizátor.

Az alapvetően antidemokratikus gyurcsányi karakter szépen lelepleződik ebben az allegóriában: a kormány dolga a közjó képviselete. De figyelmeztetni kell magunkat arra, hogy a közjó elengedhetetlen feltétele az is, hogy értsék, érthessék az emberek, mi történik velük, mit tervez a kormány, hogy az egyes lépések hogyan követik egymást, mi van az út elején, közepén, mi várható az egyes mérföldköveknél. Mert persze vége nincs az útnak, nem igaz, hogy most reform van, aztán majd megállunk, kész. Olyan világot élünk, amelyben csak az alakítás, alkalmazkodás kényszere nem változik. Minden más igen. Persze többről van szó, mint az egyszerű megértésről. Az fontos. De legalább ennyire fontos az is, hogy sokkal többen vehessenek részt a reformdöntések előkészítésében, meghozatalában. Ehhez azonban új eljárások és intézmények is szükségesek.

Nem kétséges, hogy az eddigi tapasztalatok alapján ki kell tágítani a koncepcióalkotó és a döntéshozatali folyamatot. Ezért próbáljuk "demokratizálni" a munkát, ezért emeljük majd ki a meglehetősen zárt parlamenti térből a hosszabb távú reformok előkészítő szakaszát, nyitjuk ki azt a szakértő értelmiség számára és vonjuk be a munkába a releváns szakmai műhelyeket, szakmai szervezeteket. Ami pedig a már a kormány előtt lévő kérdéseket illeti: részletes menetrendet alkotunk, amelyben bemutatjuk az egymást követő döntések tárgyát, célját, várható ütemezését. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy ne csak pontszerű, egymástól elkülönült döntéseket lehessen látni, hanem világosak legyenek azok az összefüggések is, amelyekbe az egyedi döntések beágyazódnak.

A főszocialista tehát, aki az egyik szájával állandóan parlamenti vitára szólítja fel Orbán Viktort, a másik szájával azt mondja: ki kell "emelni" a "meglehetősen zárt parlamenti térből" az előkészítő szakaszt.

Az MSZP számára a lét a tét

Megdöbbentő, hogy az MSZP-sek nem veszik észre: az ő leváltásukra irányul valójában ez az egész! Az ő támogatásukat akarja elnyerni Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogy utána folytathassa az eddigi gyakorlatot: az ország privatizálását. Ha az MSZP februárban befekszik Gyurcsánynak, akkor végük. Ismét, a KMP 1918-as megalapítása óta nyolcadszor kényszerülnek majd újraalapítani a pártot, miután a jövendő Gyurcsány-éra véget ér majdan. Mert a párt is, az ország is romokban fog heverni.

A hamiskodó álelemzés végére hamis feladatmeghatározás passzol: Magyarország tehát három kihívással áll szemben. A polgári, nemzeti átalakulás megkésettsége és ellentmondásossága, a rendszerváltáshoz kötődő széles körű társadalmi csalódottság és az ebből is táplálkozó politikai megosztottság, valamint a globális újkapitalizmushoz való alkalmazkodás egymásra halmozódott kérdései mind itt tornyosulnak előttünk. Csak akkor leszünk sikeresek, ha mindhárom kihívásra tekintettel tesszük a dolgunkat.

A kormányzó magyar baloldal ugyanebben a hármas szorításban él. Az a történelmi felelőssége, hogy egyesítse a haza és a haladás ügyét, hogy ösztönözze a polgárosodást, a társadalmi, gazdasági modernizációt, segítsen abban, hogy Magyarország visszatérjen a jóhiszemű, demokratikus partnerség útjára. Ráadásul mindehhez önmagának is sokat kell változnia.

Ismét egy szép, ámde értelmetlen jövőkép. Mint amikor a világbékét hirdették, s közben harckocsikkal taposták el a berlini, pesti, prágai szabadságvágyat. Különösen a haza és haladás ügyének egyesítése hangzik szépen, főleg, hogy Gyurcsány két kézzel merít a magyar progresszió hagyományaiból - a szavak szintjén. A politikai ősök által elhurcolt, megölt, elüldözött baloldali és nem baloldali magyar hazafiak hosszú sora örökösének nevezi ki magát, köztük hangsúllyal és teljes mértékben 1956 és Nagy Imre örökösének, miközben Kádár hagyatékából is kéri a jót. Ráadásképpen felvállalja a kapitalizmust, minden bűnével és erényével - és máris előttünk áll az MSZP vezetésére egyedül hivatott, modern magyar baloldali, aki szociálisan érzékeny milliárdos, jó ember és kérlelhetetlen harcosa a magyar jövőnek.

Ezt kell a szocialistáknak bevenniük. Vajon szembenéznek-e az élősködővel, aki ki fogja szívni életnedveiket? Megszólal-e bennük a vészcsengő?

gondola.hu - fidesz.hu