Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Csalódott szerelmesek" a baloldali választók?

Stumpf István politológus szerint a tegnap nyilvánosságra került Gyurcsány-dolgozat nem éri el a kívánt hatást. A Századvég Alaptvány elnöke a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában úgy vélte, hogy a jobboldali szavazók bizalmatlanságát nem tudja feloldani az írás, mert túl hevesen bírálja az ellenzéket, túl drasztikusan minősíti a jobboldalt.


Dátum: 2007-01-26 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:27.720258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


De véleménye szerint a saját táborának sem lesz kielégítő az elemzés, mert nem eléggé baloldali, inkább a neoliberális értékek tükröződnek benne. Ezen kívül, nem derül ki az írás mögött meghúzódó államfelfogás - vélte Stumpf, aki azt azonban erénynek tartja, hogy úgy tűnik, a miniszterelnök szélesebb társadalmi alapra akarja helyezni a reformokat.

A kormányfő kizárta magát a Fidesz tárgyalópartnereként, és ez nagy hiba - vélte Lengyel László közgazdász. Gyurcsány ugyanis a demokratikus minimumot sem teljesítő pártként emlegeti az ellenzéki pártot. Ezzel előállt az a helyzet, hogy a két nagy párt vezére egyaránt kijelentette: nem tárgyal a másik oldallal.

Lengyel szerint a kormányfőnek valódi önkritikát kellene gyakorolna, elsősorban a saját választói miatt, akiket becsapott, és akik most a "csalódott szerelmes" pozíciójában vannak. Meg kellene nekik mondania: nem mondott nekik igazat, olyan reformokat indított el, amelyekben nem volt együttérző a kormányfő velük.

vg - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek