Egyesülettel Biharért
Berettyóújfaluban 13 taggal megalakult a Bihari Agrárenergetikai és Környezetgazdálkodási Egyesület, melynek elnökévé néhai Pálfi István európai parlamenti képviselő özvegyét, Pálfiné Pántya Anikót választották.
Dátum: 2007-01-26 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:28.040327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egyesület célja a bihari térségben az agrárenergetikai és környezetgazdálkodási tevékenységet végző gazdálkodó szervezetek érdekképviseletének felvállalása. A megújuló energiaforrások előtérbe kerülésével már évekkel ezelőtt foglalkozott Pálfi István, aki helyi vállalkozókkal közösen kereste a mezőgazdaság kitörési pontjait a térségben. Az akkor csak elméletben megfogalmazottak napjainkra értek be. Mint azt az elnök és a titkár - Papp János - elmondta, az Egyesület célja még a környezetgazdálkodás követelményeinek megteremtése, úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban, illetve hatékony agrárenergetikai és környezetgazdálkodási program kialakítása a bihari térségben. Mindezek mellett szakmai segítséget kívánnak nyújtani az energiatermelés, elosztás, tervezés, kivitelezés és bioenergia előállítás terén, valamint közreműködni pályázatok készítésében.
A már említett elnök és titkár mellett az alapító tagok: Dr. Papp László (jogi képviselő), Dr. Barta János (megyei fő állatorvos), Berettyóújfalu Önkormányzata (Muraközi István alpolgármester), Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása (Szeifert Ferenc polgármester), Agro-Cow Kft. (Fábián Szabolcs ügyvezető), Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezet (Kovács Tibor elnök), Bio-Harness Kft. (Takácsné Tanyi Ilona), Berettyóújfalui Gazdakör (Kovács Zsigmondné elnök), BERUKER MM Bt. (Mezei János ügyvezető), Mezei-Vill. Kft. (Mezei József ügyvezető), Hajnal '99 Kft. (Zsugovits Miklós ügyvezető).
Az Egyesület gazdasági tevékenységet nem végez - hangsúlyozta Pálfiné Pántya Anikó elnök - hanem az egyes gazdasági szervezetek terveit koordinálja, illetve az itt élők érdekeit képviseli, csökkentve ezáltal a gazdák kiszolgáltatott helyzetét.
Az alapító tagok közül már háromnak konkrét - megvalósításra váró - projektje van: biogáz üzem, bio-erőmű, illetve vágóhídi melléktermék feldolgozása Berettyóújfalu közigazgatási területén.
Papp János fontosnak tartotta még megjegyezni, hogy az Egyesület nyitott, bárki csatlakozhat hozzájuk.
Nyírő Gizella - fidesz.hu