Most is mellébeszél Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc ma megjelent elemzése nem szembenézés, hanem mellébeszélés, mivel nem ad válaszokat a valóban fontos kérdésekre - mondta Navracsics Tibor pénteken.
Dátum: 2007-01-26 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:28.968213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón reagált arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elkészítette a Szembenézés című elemzést.
Mint elmondta, hiányolja, hogy az anyag nem foglalkozik azzal, hogy Magyarország, amely 2002-ben még a régió éllovasa volt most leszakadóban van és sereghajtó.
A frakcióvezető szerint az írás nem magyarázza meg azt sem, hogy négy és fél év szocialista-szabad demokrata kormányzás után az országnak miért nincs eurócsatlakozási céldátuma.
Navracsics Tibor szavai szerint az anyag arra sem tér ki, hogy az 1998-2002 közötti dinamikus gazdasági növekedés előbb lelassult, majd pedig stagnálásba csapott át úgy, hogy megszorító csomagot volt kénytelen bevezetni Gyurcsány Ferenc.
Hozzátette: nincsen magyarázat arra sem, hogy miközben igazságosságról beszél a kormányfő, "az elmúlt 16 év legigazságtalanabb kormányzati politikáját valósítja meg".
Elmondta, hogy a Fidesz szerint a kormányfőnek dolgozatában arról kellett volna szólnia, milyen megfontolások vezették 2001-ben, amikor 23 millió román munkavállalóval riogatta a magyar választópolgárokat; 2002-ben, amikor Kövér László ellen a köteles beszéd című hisztériakampányt megindította; 2003-ban, amikor a köztisztviselőket árnyékállam kiépítésével és információk kiszivárogtatásával vádolta meg; 2004-ben, amikor a határon túli magyarok elleni gyűlöletkampányt és a kettős állampolgárság elleni kampányt megtervezte és lefolytatta; 2005-ben, amikor Orbán Viktor költségvetéssel kapcsolatos véleményére azt mondta, hogy a Fidesz elnöke fogja be a száját.
Azt is meg kellene írnia a szembenézésben, hogy milyen megfontolások vezették 2006-ban, amikor az őszödi beszédet elmondta, és amikor az augusztus 20-i, öt emberéletet követelő tragédia nyomán elmenekült a felelősség elől - tette hozzá.
Navracsics Tibor magyarázatot vár a kormányfőtől a tavalyi október 23-ával kapcsolatban is, amikor Gyurcsány Ferenc többször találkozott rendőri vezetőkkel, akikkel arról tanácskozott, "hogy a Fidesz előre bejelentett és békés tüntetésén résztvevő emberek és a rendőrség között milyen viszony legyen, és szemmel láthatóan belenyugodott abba, hogy a rendőrség rá támadott a békés tüntetőkre könnygázzal, gumibottal és gumilövedékekkel".
Hangsúlyozta: a szembenézés valóban aktuális lett volna, hiszen a demokratikus Magyarország történeti mélyponton van, miközben nem csak Nyugat-Európától, hanem saját régiójától is egyre jobban leszakad.
Gyurcsány Ferencet szocialista elnökjelöltként is szembenézésre inspirálhatja az a tény, hogy a kormányfő és az MSZP népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint szintén történelmi mélyponton van - fogalmazott.
Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a miniszterelnök vagy nem gondolta komolyan, hogy ezt a dolgozatot a párbeszéd kezdetének tartja, vagy nem tudja, hogy mit jelent a párbeszéd, illetve, hogy mit követel meg az illem egy párbeszéd kezdetén. "Nem kezdhetünk úgy párbeszédet, hogy halálra sértjük a másikat" - tette hozzá.
fidesz.hu