Gál J. bizonyítványt magyaráz és Orbán Viktorra mutogat
Révész Máriusz, Orbán Viktor szóvivője kijelentette: sajnálatos, hogy a Medgyessy-kormány az uniós csatlakozási tárgyalások utolsó pillanatában is úgy viselkedik, mintha az ellenzék ellenzéke lenne. A politikus Gál J. Zoltán kormányszóvivő Orbán Viktor - az Európai Néppárt hírlevelében megjelent - kijelentéseit kommentáló nyilatkozatára reagált.
Dátum: 2002-12-13 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:07.403973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál J. úgy hiszi: Orbán Viktor pénteken megjelent sajtónyilatkozata árt a magyar érdekeknek. Medgyessy Péter kormányának külpolitikájának gyengeségeire rámutató Orbán Viktorral kapcsolatban ugyanakkor "személyes ambíciókat" és "a hatalom iránti sóvárgást" emlegetett.
Révész Máriusz a kormányszóvivő állításaival szemben viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy Medgyessy Péter kormányának most nem az ellenzékkel, hanem a sikeres integrációs tárgyalásokkal kellene foglalkoznia.
- A lengyel kabinethez hasonlóan az utolsó pillanatig kellene küzdenie a csatlakozási pozíciók javításáért - szögezte le.
Az politikus közölte: tény, hogy az ország sokkal rosszabb feltételekkel csatlakozhat az EU-hoz, mint amire akár fél évvel ezelőtt számítani lehetett.
Révész Máriusz figyelmeztetett: gondot jelentenek majd a jövőben a megállapított mezőgazdasági kvóták.
A politikus leszögezte: a magyar kormánynak most nem mindenáron Brüsszel elvárásainak kell megfelelnie, hanem a magyar érdekek védelmében kellene határozottan tárgyalnia.
MTI - fidesz.hu