Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összehasonlító béradatok az Országgyűlés honlapján

Több összehasonlító béradatot is feltettek az Országgyűlés internetes oldalára, amelyekből az derül ki, hogy a főosztályvezetők több minisztériumban is jobban kerestek, mint a parlamenti képviselők.


Dátum: 2007-01-26 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:30.202348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szili Katalin pénteken újságíróknak azt mondta: azért teszik fel az internetre ezeket az adatokat, hogy kiderüljön, a parlamenti képviselők díjazása magasabb ugyan a minisztériumi osztályvezetőkénél, de nem éri el a főosztályvezetők fizetését.

Az Országgyűlés honlapján ezt követően megjelentek a házelnök által ígért adatok: a képviselők tiszteletdíja és költségtérítése cím, Kimutatás alcíme alatt látható több minisztérium vezető tisztségviselőinek, a versenyszféra alkalmazottainak és a parlamenti képviselőknek az átlagkeresete és költségtérítése. Eszerint 2005-ben a képviselők átlagosan havonta 377 ezer forint tiszteletdíjat, 85 ezer forint szállásköltséget és 241 ezer forint költségtérítést kaptak.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján legtöbbet a Külügyminisztériumban kerestek a főosztályvezetők, rendszeres havi juttatásuk 637 ezer forint volt. Ezután következik a Miniszterelnöki Hivatal 583 ezer forinttal, a harmadik a gazdasági tárca havi 520 ezer forinttal. A nem rendszeres havi juttatások mindhárom helyen százezer forint felett voltak; a MeH-ben majdnem 200 ezer forint volt ez az összeg havonta.

A főosztályvezető-helyettesek ennél 5-10 százalékkal kerestek kevesebbet, a legmagasabb fizetést ennél a kategóriánál is a Külügyminisztériumban volt, havi 559 ezer forint. A nem rendszeres havi juttatások a főosztályvezetőknél 100 ezer forint körül mozogtak 2005-ben.

Az Országgyűlés internetes oldalán a parlamenti képviselők és köztisztviselők fizetése mellett megjelenik a versenyszférában dolgozók akkori alapbére és keresete is. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint az átlagos alapbér havi 362 ezer forint volt, a kereset pedig 441 ezer forint.

A parlament honlapján lévő adatok nyomán a hét elején több sajtóorgánumban is megjelent, hogy a parlamenti képviselők az előző ciklusban összesen ötmilliárd forint költségtérítést vettek fel számla nélkül. Ellenőrzés híján önmérséklet kérdése az "öndíjazás"- írta az egyik napilap, megemlítve, hogy a szinte minden honatya által igénybe vett utazási költségtérítés havi 155 ezertől 353 ezer forintig terjed, a szállásköltségekhez pedig havi 110 ezer forinttal

járul hozzá az Országgyűlés.

Szili Katalin pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélte, ezek az írások a parlament tekintélyét rombolják, mert a képviselők költségtérítésének rendszere minden országban így működik. A juttatásokat tekintve Magyarország az alsó harmadba tartozik az európai országok között - közölte.

Az Országgyűlés internetes oldalára felkerült Pap András László: Képviselői juttatások Európában című írása, amely 2004-ben jelent meg a Politikatudományi Szemlében. Az akkori adatok szerint a magyar parlamenti képviselők 34-ből a 32. helyen álltak a képviselői alapfizetések rangsorában. Az egyéb juttatásokat nem hasonlítja össze a tanulmány.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek