Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lakossági áramár 4,6 százalékkal nő február 1-jén

Az általános lakossági áramtarifa 4,6 százalékkal emelkedik február 1-jével, míg az iparág dolgozóinak 5,2 százalékos lesz az áremelés - hozta nyilvánosságra a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a honlapján pénteken.


Dátum: 2007-01-26 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:32.304561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az általános lakossági tarifa - áfával együtt - 38,53 forint lesz kilowattóránként, míg a bojlerek és villanykályhák fűtési díja, azaz az éjszakai áram 7,9 százalékkal kilowattóránként 22,92 forintra nő.

A nem lakossági közüzemi árak átlagosan szintén 4,6 százalékkal lesznek magasabbak február 1-jétől, míg a számukra előírt rendszerhasználati díjak - a feszültségtől függően - 7,4 százalékos csökkenés és 2,1 százalékos növekedés között változnak.

Az általános lakossági tarifán belül az évi 1.320 kilowattóra alatt fogyasztók kilowattóránként 37,92 forintot fizetnek, az efölötti fogyasztás esetén az ár kilowattóránként 39,36 forint, ami 4,5 százalékos emelkedésnek felel meg. Az iparág munkavállalói és nyugdíjasai kilowattóránként 14,52 forintért kapják februártól a villanyáramot a jelenlegi 13,80 forint helyett.

A GKM közlése szerint a villamos energia árát meghatározó egyes költségelemek növekedtek, mások csökkentek. Az árban elismerték az elmúlt időszakban megvalósult hálózatfejlesztési költségeket. Az árban a GKM - a jogszabálynak megfelelően - figyelembe vette az inflációt is - olvasható a minisztérium honlapján.

Legutóbb a múlt év augusztus elsején emelkedett a közüzemi villamos energia végfelhasználói ára, akkor az általános lakossági tarifát 12,6 százalékkal emelték meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek