Szájer József: fontos lett volna a nemzeti érdekek képviselete
Szájer József véleménye szerint fontos, hogy a koppenhágai csúcstalálkozó eredményeként pont került a csatlakozási folyamat végére, ami már Magyarország számára is kissé kínos volt.
Dátum: 2002-12-14 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:08.018152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus annak kapcsán nyilatkozott pénteken este az MTI-nek, hogy a dán fővárosban Magyarország aláírta a csatlakozás pénzügyi megállapodását az Európai Unióval.
Leszögezte: a jövő dönti majd el, hogy ez a nap az unió, illetve Magyarország történetébe piros betűs ünnepnapként kerül-e be.Hangsúlyozta: az integráció történetében ez esetben lehet a legkevésbé bőkezű bővítésről beszélni.
Szájer József megítélése szerint a kormány nem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyek a tárgyalások során számára megnyíltak. Úgy vélekedett, hogy miközben a lengyelek az utóbbi hetekben kemény tárgyalási technikára váltottak, a magyar kormány arról győzködte a polgárokat, hogy a nemzeti érdekek képviseletének nincs jelentősége az Európai Unióban. Szájer József szerint Lengyelország bebizonyította, hogy a nemzeti érdekek képviseletének igenis van jelentősége és így több mint 1 milliárd euró szabad felhasználású pénzhez jutott. - Lengyelország tehát lényegesen jobb pozíciókat alkudott ki magának - fűzte hozzá.
Az Orbán- és a Medgyessy-kormány tárgyalási teljesítményét összevetve azt mondta, hogy az előbbi idején 24 tárgyalási fejezetet sikerült lezárni, miközben az utóbbinak hat fejezet tárgyalását kellett befejeznie. A politikus megítélése szerint ez idő alatt romlottak a magyar kormány tárgyalási pozíciói, és így csak nagyon sovány előrelépést ért el a néhány hónappal ezelőtti feltételekhez képest. Mint mondta, annyit sikerült például kiharcolni, hogy Magyarország saját forrásaiból kiegészítheti a gazdáknak juttatandó támogatást.
Szájer József álláspontja szerint a Medgyessy-kormány azon ígérete beváltását sem érte el, hogy Magyarország számára a többiekkel eltérő elbírálást harcol ki.
Mint mondta, Kovács László külügyminiszter most ugyanazokat a tárgyalási eredményeket akarja sikerként eladni, amelyről néhány héttel ezelőtt azt állította, hogy elfogadhatatlanok. - Valójában az a Kuncze Gábor által a parlamentben megfogalmazott teória valósult meg, hogy az Európai Unió egy értékközösség, ahova belépéskor különösebben nem kell alkudozni - fogalmazott Szájer József sajnálatát fejezve ki, amiért szerinte a kormány magáévá tette ezt a megközelítést.
MTI - fidesz.hu