Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadulására emlékeztek Budapesten

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 62. évfordulójára emlékeztek szombaton Budapesten, a Holokauszt nemzetközi emléknapján,, a Holokauszt Emlékközpont rendezvényén közjogi méltóságok és a diplomáciai testületek képviselői is megjelentek.


Dátum: 2007-01-27 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:39.221443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Holokauszt, és a meggyilkolt áldozatok emléke úgy él bennünk, mint Európa és saját személyes történetünk minden más fontos mozzanata" (...) "az emlékezők felelőssége ma talán nagyobb, mint valaha. A harc a felejtés ellen ugyanis nem más, mint a mindenkori elnyomás, a kirekesztés, a megbélyegzés, a zsarnokság elleni szakadatlan küzdelem" - írta az emlékezőknek szóló táviratában Gyursány Ferenc miniszterelnök, aki más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

Ugyancsak táviratban üzent Orbán Viktor, volt miniszterelnök. A Fidesz elnöke szerint "62 év telt el, de a holokauszt pusztítását mégsem tudtuk feldolgozni, hiszen a magyar kultúra és a magyar élet még ma, ennyi idő után is szédül a vérveszteségtől".

Az emlékezés hivatalos szónoka Joanna Stempinska lengyel nagykövet volt, aki beszédében az emlékezés és az emlékeztetés kötelességére, az intolerancia, a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni következetes fellépésre szólított fel, valamint élesen elítélte a történelem relativizálását.

A rendezvény hivatalos vendégei - így Sólyom László köztársasági elnök, Lomnici Zoltán, az alkotmánybíróság elnöke, a német, az amerikai, az izraeli és az orosz nagykövet - több más emlékezővel együtt ott volt még Fónagy János, a Fidesz és Pettkó András, az MDF politikusa - az esemény végeztével mécseseket helyeztek el a vészkorszak áldozatainak emlékfalánál.

A köztársasági elnök a rendezvényről távozva a Páva utcai emlékközponttól a Petőfi híd pesti oldalánál lévő Nehru-parkhoz indult tovább, ahol koszorút helyezett el a náci népirtás roma áldozatainak emlékművénél.

A Holokauszt emlékközpont állandó és időszaki kiállításait tárlatvezető irányításával, a nap folyamán térítésmentesen nézhetik meg az érdeklődők.

Január 27-ét az ENSZ közgyűlése nyilvánította 2005 novemberében nemzetközi emléknappá. 1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Az egyhangú határozat hangsúlyozza "az emlékezés kötelességét" és a "tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosság történetét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek