Vukovich Gabriella beszédének szó szerinti leirata
Magyarországon a szegénység meglehetősen csapdaszerűnek tűnik, és ebben közreműködik a szociálpolitika is - hangsúlyozta Vukovich Gabriella beszédében.
Dátum: 2007-01-27 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:42.959136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Tények, számok - kicsit nehéz tényekről és számokról beszélni, különösen, mikor ilyen nagyon szép és magvas gondolatokat hallottunk, de azt gondolom, hogy tényekkel és számokkal szintén meggyőzően lehet illusztrálni azt, amit igazságtalannak tartunk.
Ha azt tekintjük egy kormányzati politika igazságosságának, hogy segíti a rászorulókat és elgördíti az akadályokat az emberek boldogulása elől, akkor azt hiszem, hogy jó irányból közelítjük meg a kérdést. Nézzük, hogy hogyan segítjük a rászorulókat!
Azt tudjuk, hogy a szegények száma Magyarországon nagyon hosszú idő alatt változatlan. Lényegében másfél-kétmillió ember él szegénységben, és tulajdonképpen nem is biztos az a legnagyobb baj, hogy vannak szegények, hiszen azt tudjuk, hogy nagyon rossz szegénynek lenni, de végső soron ha van kilábalási esély belőle, akkor nem lehetetlen élethelyzetekről van szó, hiszen átmeneti helyzetről lenne akkor szó. Ezzel szemben Magyarországon a szegénység meglehetősen csapdaszerűnek tűnik, és ebben részben közreműködik a szociálpolitika is.
Nagyon jó szociálpolitikai ellátórendszerünk, hosszú évek alatt alakult ki, nagyon differenciált, de az egyik legnagyobb baj az, hogy nem ösztönöz munkára. Ilyen módon nagyon könnyű apátiába esni, hogyha az ember szegénnyé válik, és elveszíteni azt az akaratot is, hogy küzdjön ez ellen a helyzet ellen.
A szegényeken kívül én ki szeretném emelni a fogyatékosokat. Azt gondolom, hogy egy társadalom életéről és működéséről nagyon sokat elárul az, hogy hogyan élnek fogyatékos tagjai, mit tud tenni a társadalom annak érdekében, hogy a fogyatékosok is megfelelő esélyekhez jussanak. Magyarországon nagyon-nagyon rossz helyzetben van ez a kérdés. Sok erőfeszítés történt, hiszen már ismerjük azokat, nagyon sokat hallunk is azokról a fogyatékos-ügyi programokról, amik megfogalmazódtak, a gyakorlatban viszont azt látjuk, hogy aki fogyatékos, annak nagyon kicsi az esélye arra, hogy megfelelő tanulást folytasson, megfelelő képzettséget szerezzen, és nagyon kicsi az esélye arra, hogy munkát vállaljon. Márpedig az ő boldogulásuknak is az lenne végső soron az alapja, hogyha dolgozni tudnának, autonóm életre tudnának törekedni, és integrálódni tudnának a társadalomba.
Magyarország ilyen szempontból, a magyar társadalom elég rosszul vizsgázott eddig és nagyon nagy szükség lenne arra, hogy ezt a rossz vizsgát megismételjük. Demográfusként nem tudok kitérni a gyermekes és sokgyermekes családok helyzetének az áttekintésétől. Nem hiszem, hogy különösen kell ebben a körben a demográfiai folyamatok fontosságát hangsúlyozni. Tudjuk, hogy 25 éve tart a népességcsökkenés és ez megállíthatatlan folyamattá vált, de lassíthatóvá. Ugyanígy a demográfiai öregedés is gyakorlatilag megállíthatatlan folyamattá vált, de ez is egy lassítható folyamat. Ha sikerül lassítani, akkor negyven év múlva nagyjából 8,5 millióan leszünk, ha nem, akkor mondjuk 6,5 millióan. Ha sikerül lassítani, akkor lehet, hogy az idősek és fiatalok aránya kicsit kedvezőbb lesz, mint sikertelen esetben, amikor is negyven év múlva fele annyi gyerek lesz Magyarországon, mint ma, és kétszer annyi idős ember.
Ez nemcsak az ellátó rendszerek szempontjából fontos kérdés, ez egészen más társadalomkép, amit akkor látunk. A csökkenés és az öregedés lassításának a feltétele az bizony a gyermekvállalás, minél több gyermek szülessen, tehát mindenképpen úgy kell tekintenünk, hogy a gyermekek vállalásának a támogatása befektetés a jövőbe. Nem más, nem adomány, nem segély, hanem befektetés a jövőbe. Emellett azért természetes, hogy az anyagi támogatásnak azért is fontos a szerepe, mert a gyermekvállalás az egyik legnagyobb szegénységi kockázat ma Magyarországon.
Nézzük az akadályok elgördítését - talán leginkább - a középosztály szemszögéből! Itt az első grafikonon, amit láthatnak a képernyőn is, azt látjuk, hogy ma Magyarországon 100 ember közül összesen 39 dolgozik. Ez a 39 ember termeli meg mindazokat a javakat, amikből a közszolgáltatásokat fenntartjuk, és hát amiből 10 millió ember él. 21 ember tanul 100 ember közül, 29 nyugdíjas, 3 otthon gondozza gyermekét - ugye ők akik gyeden, gyesen vannak - és 3 munkanélküli. Ami a legaggasztóbb ebből a képből, az a bizonyos hat, aki egyéb okból nem dolgozik. Egyéb okból nem dolgozik, vagyis tulajdonképpen nincsen semmi olyan oka, ami miatt nem dolgozik, nem tanul, nem nyugdíjas, stb., ugyanakkor ezeknek egy nagyon nagy része szeretne dolgozni, ezt a különböző felmérésekből tudjuk. Ők vannak valószínűleg a legrosszabb helyzetben, mert ők laknak nagyrészt azokon a kistelepüléseken, ahol semmi esély a munkára, ahol hosszú ideje nem volt fejlődés és a közeljövőben sem várható komoly fejlődés.
Európában utolsók között vagyunk a munkaerő-piaci aktivitásban, ezt tudjuk, és ez a helyzet nem is nagyon változik, az elmúlt 5 évben gyakorlatilag alig nőtt, összesen kettő százalékkal 5 év alatt a foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor a munkanélküliek száma 31 százalékkal nőtt, tehát ez azért nagyon komoly növekedés. A középosztály szempontjából nézve azt látjuk, hogy nagyon komoly reáljövedelem-csökkenésre kell mostanában számítani, azoknak is, akik dolgoznak, azoknak is, akik nem dolgoznak. Folyamatos létszámleépítésre is kell számolni, tehát a munkahelyek is veszélybe kerülnek, vagyis ez a foglalkoztatási kép, ami már így is nagyon rossz, ez feltehetően még tovább fog romlani a következő években. Itt olyan csapdák vannak, amik gazdaságilag is borzasztóak, de társadalmilag is.
A középosztálynak, de különösen a dolgozó középosztálynak az alsó rétegeit valójában a szegénység felé sodródás veszélyezteti, kirekesztődésbe, kiszolgáltatottságba csúszhatnak, ellehetetlenülhetnek. Szeretném itt arra is felhívni a figyelmet, hogy Magyarországon ma a háztartások adósságterhei is óriásiak, és ez nagyban hozzájárulhat az elszegényedéshez. Nagyjából az átlagos Nyugat-Európai szintet közelíti a háztartások eladósodottsága, viszont közel 60 szálékuknak nincsen likvid pénzügyi megtakarítása. Tehát, hogyha nehéz helyzet következik, akkor nincs hová nyúlnia, nincsen tartaléka.
A munkáról tudjuk, hogy nemcsak megélhetésünket biztosítja, hanem önbecsülésünket, társadalmi integrációnkat is elősegíti. Az, hogy ilyen rettenetes kevesen dolgoznak, az nyilván igazságtalan a dolgozók szempontjából is, hiszen ők viselik, fokozott terhet kell viselniük, túl nagy adót és túl nagy járulékot kell fizetniük, de igazságtalan az egész társadalommal szemben is, hiszen ha kevesen fizetnek adót, járulékot, nyilván kevesebb a bevétel, kevesebb, vagy rosszabb minőségű közszolgáltatásokra van lehetőség. Azokkal szemben is igazságtalan, akinek nincs munkájuk, hiszen ők onnantól fogva teljesen kirekesztődnek a társadalom életéből, vérkeringéséből. Ez különösen az alacsony iskolai végzettségűeknél igaz, ezt tudjuk, de viszont nagyon fontos szerepe van a lakóhelynek is.
Tudjuk, hogy Magyarországon óriási területi különbségek vannak. Vannak olyan térségei az országnak, területei, települései az országnak, ahol reménytelen, hogy bármikor is munkához jussanak. Vannak olyan települések még a jó helyzetű térségekben is, ahol reménytelen munkához jutni. Gondoljuk meg, hogy milyen reformjövő vár azokra a falvakra, ahol a polgármesteri hivatal, az iskola, a posta és a vasútállomás az egyetlen munkáltató. Amiket most hallunk, annak alapján nem sok dolgozó ember marad ezekben a falvakban. A szegénységnek, de a munkanélküliségnek is legnagyobb baja az, hogy hagyományozódik egyik generációról a másikra.
Ha mobilitás lenne a szegénységen belül, ez kevésbé lenne probléma, de Magyarországon ebben a viszonylag statikus szegénységben és munkanélküliségben ez egy súlyos probléma, különösen, ha meggondoljuk, hogy ma a gyerekek 13 százaléka (260.000 gyerek) olyan családban nevelkedik, ahol egy ember sem dolgozik. Ez nagyon súlyos kockázat az ő későbbi életük szempontjából.
A térbeli különbségekre és a munkával kapcsolatos különbségekre a jövedelmekkel kapcsolatos különbségekre szeretnék ilyen példákat is bemutatni Önöknek. Hogy mennyivel nagyobb a szegénységi kockázata a községek lakosságának, mint Budapest lakosságának. Ezt úgy általában tudni szoktuk, de azért ha meggondoljuk, hogy a községekben lakóknak közel egynegyede garantáltan szegény, míg a Budapesten lakóknak 8 százaléka - nyilván nem azt kell felróni, hogy Budapesten csak 8 százalék a szegény -, de ezek a területi különbségek nehezen magyarázhatók igazságossági folyamatokkal.
Hogyha megnézzük demográfiai szempontból és területi szempontból egyaránt a kérdést, akkor azt látjuk, hogy még a nagy szegénységi kockázatot jelenő többgyermekes családok esetében is a budapestiek másfélszer jobb helyzetben vannak, mint a községekben élők. Tehát mondhatnánk úgy, hogy még a szegények is szegényebbek a községekben, mint a fővárosban.
A jövedelmi leszakadás mellett a kistelepüléseken nagyon fontos, másik probléma, hogy kimaradnak a gyermekek a gyermekintézményekből, különösen a szegény családok gyermekei. Óvodákban például gyakori elutasítási ok, hogy hely hiányában azért nem veszik fel a gyereket, mert az édesanyja otthon van. Most egy többgyerekes édesanyának, pláne, ha munkanélküli, nem sok választása van, mint otthon lenni és gyermeke esetleg ezért nem jut be a szocializációt elősegítő gyermekintézményekbe. Ez igaz bölcsödére, óvodára, még akkor is, hogyha kötelező az óvodának a utolsó évét iskola-előkészítőként elvégezni.
Azt is tudjuk, hogy nemcsak önmagában az, hogy a gyermekintézményekbe bekerüljenek a gyerekek, fontos, hanem az is, hogy megfelelő minőségű gyermekintézményekbe kerüljenek. Itt a Jövőnk Műhellyel folytatott beszélgetéseink során diákok is felhívták arra a figyelmet, amire szociológusok is fel szokták hívni a figyelmet, hogy az iskolának, az iskola minőségének milyen nagy szerepe van. Talán még nagyobb szerepe van, mint a szülői háttérnek abban, hogy a gyerekek megfelelő végzettséget, képzettséget, életkilátásokat tudjanak szerezni. Nagyon komoly befektetést és nem elvonást igényelnének az oktatási intézmények ahhoz, hogy hosszú távon biztosítható legyen egy kiegyensúlyozott, szellemi, értelmi, fizikai fejlődés a gyermekek számára.
Nézünk egy másik példát - egy nekem nagyon igazságtalannak tűnő példát! Itt most az egyszerűség kedvéért csak a férfiak várható élettartamát hoztam. Itt láthatjuk azt is, hogy a területi különbség mondjuk itt, Budapesten nem annyira a regionális különbségről, de mindenesetre súlyos társadalmi különbségről - ami területre záródó társadalmi különbség - beszélhetünk. Milyen óriási különbség van az életesélyekben, csak Budapest II. és VIII. kerületét nézve! Erről is sokszor szoktunk beszélni, de azért a számokat látva, és belegondolva a számok mögötti életekbe, nagyon súlyos traumának tekinthetjük azt, hogy a 2000-es évek elején, tehát gyakorlatilag napjainkban a VIII. kerületben nyolc évvel rövidebb ideig élnek a férfiak, a II. kerületben gyakorlatilag európai uniós átlagot sőt még azt egy kicsit meghaladó színvonalon is, vagy hosszúságú életre számíthatnak. A VIII. kerületben pedig, amelynek társadalmi összetétele ugye tudjuk, hogy nagyon kedvezőtlen, ott 66 éves életkorra számíthatnak. Ez a fejlődő országok színvonalát jelenti. Van javulás, azt látjuk, tehát azért az elmúlt tíz évben, gyakorlatilag 15 évben volt javulás, de a különbségek gyakorlatilag nem változtak.
Tehát a regionális különbségek, a társadalmi különbségek vagy stagnálnak, vagy bizonyos esetekben mélyülnek, és tulajdonképpen ezek azok a csapdák, amik az igazságtalan helyzeteket a gyakorlatban is folyamatosan újrateremtik. Szeretnék egy nem annyira számokra, tényekre vonatkozó utolsó megjegyzést tenni, ami most itt a Műhely látogatásai kapcsán egy nagyon érdekes tapasztalatunk volt, és amit egy nagyon-nagyon súlyos igazságtalannak tartok a társadalomban: több olyan civil szervezettel, emberek kisebb csoportjaival találkoztunk, beszéltünk, akik azt kérték, hogy ne hozzuk nyilvánosságra, hogy találkoztunk velük. Én azt gondolom, hogy ez tényleg a morbiditásnak már egy olyan szintje, hogy attól kelljen félni egy civil szervezetnek, hogy egy Fidesz-közeli találkozón részt vett. Ennek a nyilvánosságra kerülésétől félnie kelljen, én azt gondolom, hogy ez egy nagyon súlyos anomáliája ennek az országnak, és valószínűleg az igazságtalansági tényezőknek is az egyik eleme.
Köszönöm a figyelmüket, viszontlátásra!
fidesz.hu