Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kényszerleállás temelini atomerőműben

A csehországi Temelin atomerőművének első blokkját a hét végén - két hónapos időtartamra - leállították, mert problémákat észleltek a fűtőanyag feldolgozásánál.


Dátum: 2007-01-28 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:46.632262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz gyártmányú reaktor üzemanyag-egységében a szokásosnál nagyobb változásokat mértek. A második reaktori blokk változatlanul működik tovább - közölte az erőmű szóvivőjére hivatkozva a cseh hírügynökség.

Az üzemanyagot a közlés szerint az első blokkban részben kicserélik, a szüneteltetés ideje alatt negyedrészt egy új, az amerikai Westinghouse cég által szállított fűtőanyaggal töltik fel. Közölték azt is, hogy lesz még az idén leállítás, ugyancsak két hónapra, előre láthatóan augusztus és október között, amikor az üzemanyagcserét - ugyancsak annak negyed részére - megismétlik és a új turbinarotort is kap a blokk, aminek köszönhetően teljesítménye 20 megawattal növekszik.

Az osztrák sajtó szerint ugyan tervezett intézkedés volt az első blokk leállítása, de az erőmű aktív zónájában január első napjaiban az üzemanyag-elemek közül számos nem biztosította a reaktoron belüli végfelhasználásnál a szükséges energiát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek