Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP: vitanap a demográfiai helyzetről

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) február 20-ra parlamenti vitanapot kezdeményez Magyarország demográfiai helyzetének áttekintésére - mondta az MTI-nek a párt szóvivője.


Dátum: 2007-01-28 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:50.685545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halász Zsuzsa közölte: a "Jövőnk esélye a gyermek" címmel tervezett vitanap kezdeményezéséről szóló beadványt február 1-jén nyújtják be az Országgyűlésnek.

A szóvivő hozzátette: a párt javaslata szerint a vitanapot február 20-án tartaná meg az Országgyűlés. Ezt megelőzően e témában a parlament február 12-ei nyitó napján felszólal Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt alelnöke. Ezt követően - február 17-én - szakmai és civil szervezetek részvételével konferenciát szerveznek. "Ezt követi a parlamenti vitanap" - mondta Halász Zsuzsa.

A múlt év őszén Semjén Zsolt pártelnök vetette fel azt, hogy népesedés témában kezdeményezik a vitanapot. Akkor a pártelnök azt mondta: a vitanap keretében napirendre kerülne a családi adózás és a nyugdíjrendszer áttekintése is.

A politikus akkor közölte: a vitanap célja az egész struktúra átgondolása, hiszen a társadalom elöregedését meg kell állítani.

"A nemzet megmaradása szempontjából a legfontosabb kérdés a demográfiai folyamatok megfordulása. (...) Ma a magyar nemzet fizikai létében van veszélyeztetve" - fogalmazott Semjén Zsolt az őszi bejelentés alkalmával.

A KDNP elnöke a közelmúltban közölte azt is, hogy törvényjavaslatot nyújtanak be a választható családi adózás bevezetéséről. Álláspontja szerint a Franciaországban bevált adózási forma megfordíthatja a jelenleg negatív népesedési folyamatokat Magyarországon.

Míg nálunk 1,3, addig Franciaországban 3,2 az egy családra jutó gyermekszám - mondta a közelmúltban javaslatuk indoklásaként a pártelnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek