Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyenge, erélytelen és sikertelen volt a magyar kormány tárgyalási stratégiája

Bebizonyosodott, hogy az utolsó pillanatig van esély a csatlakozási feltételek jelentős javítására, és ezzel a lehetőséggel más tagjelöltek élni is tudtak. Ehhez képest a magyar kormány tárgyalási stratégiája gyenge, erélytelen és sikertelen volt. A csatlakozás végső pénzügyi egyenlegének ismeretében úgy kell újraalkotni a 2003-as költségvetést, hogy az alkalmas legyen a tárgyalások következtetéseinek levonására - mondta Orbán Viktor a koppenhágai EU-csúcstalálkozót értékelő szombat délelőtti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-12-14 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:09.320386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lezárultak a csatlakozási tárgyalások, és ezzel megnyíltak a kapuk Európa újraegyesítése előtt. Maga az újraegyesítés akkor történik majd meg, amikor a jelenlegi és az új tagállamok közötti különbségek érezhető mértékben csökkennek majd. A csatlakozás önmagában nem eredményezi majd Magyarország versenyképességének javulását, hanem egy lehetőséget jelent, amely annyit ér, amennyit kihasználnak belőle - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A tárgyalások konkrétumaira térve a volt miniszterelnök elmondta: bebizonyosodott az alapigazság, hogy egy mérkőzés kilencven percig tart. Ebből a szempontból érdemes összehasonlítani a lengyelek és a csehek által kiharcolt eredményeket azzal a semmivel, amit a magyar delegáció ért el. Varsó és Prága esetében Brüsszel egymilliárd, illetve százmillió eurós átcsoportosítást hajtott végre az új tagállamok részére biztosan hozzáférhető alapok javára. Ezzel szemben mi arra kaptunk engedélyt, hogy a saját pénzünket elkölthessük - utalt Orbán Viktor a kormány azon bejelentésére, hogy a tárgyalásokon az uniós mezőgazdasági kifizetések nemzeti alapú kiegészítésének magasabb arányszámait sikerült elérni. Persze ez az eredmény nem csoda azon kijelentések tükrében, amelyek a csatlakozási tárgyalások során a nemzeti érdekek képviseletét "pitiánernek" nevezték, illetve amelyek a jobb feltételek helyett csak "jelképes gesztusokat" kívántak elérni az uniónál - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor Kuncze Gábor, illetve a kormány integrációs államtitkárának minap elhangzott szavaira. Azok, akik "pitiánerként" viselkedtek, most több százmillió euróval gazdagabban fejezték be a tárgyalásokat - tette hozzá Orbán Viktor.

Mindez azonban már a múlt, most meg kell vizsgálni, hogy így, a bővítés végső pénzügyi feltételeinek ismeretében mi a teendő. Hiszen másfél évünk van arra, hogy olyan támogatási formákat alkalmazzunk a gazdaságban, amelyekre tagként már nem lesz lehetőségünk. Ennek megfelelően kell a 2003-as költségvetést - amelynek egyébként sem igaz mára egyetlen száma sem - újraalkotni. Négy nagy pénzügyi csomag kialakítására van szükség a családi gazdaságok, a nagyobb agrárgazdaságok, a kisvállalkozások és a magyar nagyvállalatok megsegítésére. Ezek ugyanis azon területek, amelyek a bővítés után kihívások elé néznek.

Orbán Viktor a kormány tevékenységét érintve kifejtette: nyolc hónapja voltak a választások, a kormány azonban az ország komoly fontos ügyeivel való foglalkozás helyett továbbra is az ellenzék ellenzékeként viselkedik és legfőbb feladatának az ellenzék támadását tekinti. "Ha valaki úriemberként a tűzhely mögé áll, akkor az ételt kell kavargatni, nem az előző szakácsot hajkurászni, mert annak az eredménye az lesz, hogy odakozmál az étel, mit ahogy ez tegnap bekövetkezett" - zárta szavait a volt miniszterelnök.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek