Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban

Lezuhant egy amerikai katonai helikopter vasárnap az iraki fővárostól délre fekvő Nedzsef térségében - közölte a tartományi kormányzó, de a hírt az amerikai hadsereg még nem erősítette meg.


Dátum: 2007-01-28 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:54.835483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aszad Abu Kalal kormányzó elmondása szerint "a gépet terroristák lövései érték a Nedzseftől északra fekvő Zarka közelében", s emiatt lezuhant. Egy amerikai katonai szóvivő újságírói kérdésre csak annyit mondott, hogy nem kommentálhatnak folyamatban lévő műveleteket.

A térségben harcok folynak milicisták, valamint iraki katonák és rendőrök között, s az utóbbiakat amerikai helikopterek támogatják - közölték biztonsági források. Hírek szerint három katona meghalt és négy rendőr - köztük a nedzsefi rendőrfőnök - megsebesült az összecsapásokban, amelyeket az robbantott ki, hogy milicisták vasárnap reggel támadást intéztek egy rendőrőrs ellen. A harcok délután is folytatódtak.

"Mintegy 200 terroristából álló csoportról van szó, többségük iraki, légelhárító rakétákkal is fel vannak szerelve" - közölte a kormányzó. Elmondása szerint a hatóságok felfedtek egy összeesküvést, amely több vallási vezető megölésére irányult hétfőn, az asúra síita gyászünnep idején. A harcosok - köztük külföldiek - zarándokoknak öltözve érkeztek, és környékbeli gyümölcsösökben ütöttek tanyát, amelyeket a néhai Szaddám Huszein diktátor hívei vásároltak néhány hónappal ezelőtt - tette hozzá. Az iraki erők most körülvették e földeket, tűzharcot vívnak a lázadókkal, a levegőből amerikai helikopterek támogatják őket.

Egy riporter elmondta, hogy gépfegyverropogást hallott, s a szóban forgó helikopterből, amely rakétákkal lőtte a militánsokat, füst kezdett gomolyogni, majd a gép leereszkedett, és a helyszínről füst szállt fel. Egyelőre nem tudni, hogy a helikopter a földhöz csapódott vagy sikeres kényszerleszállást hajtott végre.

Irakban a nap folyamán 24 ember lelte halálát támadásokban és merényletekben. A legtöbb, nyolc ember halálát és 18 sebesülését egy autóba rejtett pokolgép robbanása okozta helyi idő szerint délben az északkelet-bagdadi Szadrváros síita negyedben - közölték biztonsági források. A főváros nyugati részén fekvő Jarmúk negyedben az ipari minisztérium egy tanácsosát, annak lányát, sofőrjét és testőrét ölte meg a konvojuk elleni rajtaütés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek