A Scotland Yard nem számít a gyanúsítottak kiadatására
Nem számít a Litvinyenko-gyilkosság két fő gyanúsítottjának kiadatására a Scotland Yard, amely az ügy lezárására készül - írta a The Sunday Times.
Dátum: 2007-01-28 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:55.167610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető vasárnapi brit lap értesülése szerint a rendőrség ezt már közölte is Alekszandr Litvinyenkónak, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) sugárzó anyaggal tavaly novemberben megölt, dezertőr alezredesének özvegyével.
A lap híre szerint Marina Litvinyenkónak már csaknem két hete, egy hivatalos találkozón megmondták a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának tisztjei, hogy a rendőrség tehetne ugyan vádemelési javaslatot a két fő gyanúsított, Dmitrij Kovtun és Andrej Lugovoj ellen, mégis az ügy lezárását tervezi, mivel jogi illetékessége nem terjed ki az Oroszországban tartózkodó, üzletemberré lett egykori titkosügynökökre, akiknek kiadatására nincs remény.
A The Sunday Times forrásai szerint a Scotland Yard "nagy biztonsággal" tudni véli, hogy kik követték el a gyilkosságot, és gyakorlatilag megoldotta az ügyet, mégsem maradt más választása, mint a Litvinyenko-dosszié lezárása, a gyanúsítottak kiadatásának esélytelensége miatt.
Litvinyenko, aki - miután szembekerült az orosz állambiztonsággal - hét éve Nagy-Britanniába szökött, november 23-án, háromheti haláltusa után hunyt el a londoni University College egyetem klinikáján; halálát a szervezetébe került hatalmas adag polónium-210-es radioaktív izotóp okozta.
Litvinyenko a mérgezés feltételezett napján, november 1-jén a londoni Millennium Hotelben teázott a két másik orosz exügynökkel, akiket a Scotland Yard kezdettől gyanúsítottként kezel.
A The Guardian a minap - brit kormányforrásokra hivatkozva - még azt írta, hogy London kérni fogja Lugovoj kiadatását, mert elégséges bizonyíték gyűlt össze ellene.
Moszkva - jóllehet az orosz alkotmány tiltja orosz állampolgárok kényszerkitoloncolását az országból - hajlana egy olyan alkura, amelynek alapján átadná Lugovojt, ha a britek kiadják Borisz Berezovszkijt, a hazájában csalás címén körözött, Londonban élő orosz milliárdost, Vlagyimir Putyin orosz államfő ellenlábasát - állt a legnagyobb brit baloldali napilap hétvégi írásában.
Nemrég a The Times még azt írta: a Scotland Yard - repülőtéri biztonsági kamerák felvételei alapján - egy harmincas éveiben járó, "kifejezett közép-ázsiai vonásokkal bíró" férfi személyében azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, akit Litvinyenko környezetében "a Kreml által kiküldött bérgyilkosként" írtak le.
A The Times múlt heti értesülése szerint ez a meg nem nevezett gyanúsított, aki hamis szlovák vagy litván útlevéllel érkezett Londonba, Lugovoj és Kovtun mellett szintén jelen lett volna a Millennium hotelbeli teázáson, és ő tehette a polóniumot Litvinyenko teájába.
MTI - fidesz.hu