Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gazprom folytatná "bevásárolását"

A Gazprom változtalanul azt tervezi, hogy kisebbségi részesedést vásárol két brit közüzemi cégben, a legnagyobb brit gázszolgáltatóban, a Centricában és a National Gridben - számolt be az Observer vállalati tisztségviselőkre hivatkozva.


Dátum: 2007-01-28 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:58.214507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Centrica megvásárlása már korábban felmerült a Gazprom részéről, de tavaly nyáron az orosz gázmonopóliumnál úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre felhagynak a brit cég kerülgetésével, majd akkor próbálják megvenni, amikor a hangulat már megfelelő lesz.

Az akkori Gazprom-állásfoglalás szerint először el kell oszlatni a brit társadalomban meglévő kételyeket, meg kell győzni az embereket, hogy a Gazprom az európai piaci elvek alapján működik, és nem különbözik egy francia vagy egy német cégtől.

Az orosz cég képviselői az Observer szerint most arról beszéltek a brit közszolgáltatók vezetőinek, remélik, hogy Putyin elnök mandátumának lejárta, 2008 után az állam eladja a Gazpromban való 51 százalékos részesedését, s akkor már nem érheti a céget az a vád, hogy a kormány a politikai zsarolás eszközeként használja a Gazpromot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek