Mekkai találkozó a palesztin belviszály csillapítására
Szaúd-Arábia uralkodója javasolta, hogy az arab királyságban, Mekkában tartsanak tárgyalásokat egymással a különböző palesztin csoportok ellentéteik elsimítása érdekében - adta hírül vasárnap az al-Arabíja pánarab hírtelevízió Dubajból.
Dátum: 2007-01-28 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:58.521961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A palesztin kormányt vezető Hamász szinte azonnal elfogadta a meghívást. "Üdvözöljük Őfelsége Abdullah király meghívását, a kormány nagyra becsüli ezt a nagylelkű magatartást, ami a palesztin belső ellentétek feloldását célozza" - fogalmazott a palesztin külügyminisztérium szóvivője.
Az al-Arabíja beszámolója szerint Abdullah szaúdi király meghívta a palesztin frakciókat, hogy rendezzenek tárgyalásokat Mekkában, "külföldi beavatkozás nélkül". További részletekről nem számolt be az arab tévécsatorna, ugyanakkor a javaslatról a hivatalos szaúdi hírügynökség is hírt adott.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke és Háled Mesaal, a kormányon lévő Hamász iszlámista szervezet Szíriában élő szellemi vezetője egy héttel korábban tárgyalóasztalhoz ült egymással Damaszkuszban, hogy a köztük lévő ellentéteket elsimítsák, s találkozójuk után azt mondták, további egyeztetésekre lesz szükség.
MTI - fidesz.hu