A Legbátrabb város ünnepe Balassagyarmaton
A megszálló cseh katonaság 88 évvel ezelőtti kiűzésére emlékeznek ma Balassagyarmaton. Az 1919. január 29-i helytállás miatt az Országgyűlés 2005-ben hivatalosan is a Nógrád megyei városnak adományozta a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb város címet.
Dátum: 2007-01-29 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:00.926795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csehszlovák csapatokat katonák, polgárok és vasutasok űzték ki 1919. január 29-én Balassagyarmatról, amikor a csehek megpróbálták kiszélesíteni az általuk megszállt területet, minél délebbre tolva az 1918-as belgrádi szerződés által megállapított demarkációs vonalat.
A csehek kiszorítása segített abban, hogy a trianoni béketárgyalás eredményeként Balassagyarmat Magyarország része maradt.
Balassagyarmaton minden évben megemlékeznek az életüket is kockáztató vasutasokról, polgárokról, katonákról, a fegyverrel harcoló diákokról.
A "csehkiverés" 88. évfordulóján a városi temetőben a harcokban elesett vasutasok sírjainál, majd a MÁV állomásnál elhelyezett emléktáblánál tartanak megemlékezést.
A központi ünnepségre a Városháza falán elhelyezett emléktáblánál kerül sor 10 órától, az ünnepi szónok Medvácz Lajos polgármester lesz.
MTI - fidesz.hu