Elbocsátották Baakúba polgármesterét
Elbocsátották állásából az iraki Baakúba város polgármesterét és Dijála tartomány 1500 rendőrét annak érdekében, hogy új rendőri egységek felállításával megpróbáljanak véget vetni a tartományban tomboló erőszakhullámnak - jelentette be a tartomány rendőrfőnöke.
Dátum: 2007-01-29 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:01.227347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gánim al-Kuresi vasárnapi nyilatkozatában elmondta: Hálid asz-Szenjeri polgármestert azért mentette fel tisztségéből a tartomány kormányzója, mert a szunnita felekezetű városvezető gyaníthatóan összejátszott a Bagdadtól északkeletre fekvő tartományban harcoló szunnita lázadókkal.
A másfélezer rendőrt pedig azért bocsátották el, mert a felkelők által tavaly novemberben a város ellen intézett támadás idején inkább menekülni próbáltak, ahelyett hogy felvették volna a harcot a lázadókkal - tette hozzá Kuresi.
A tartományi rendőrfőnök most új, korrupciótól mentes rendőri egységek felállítására törekszik.
MTI - fidesz.hu