Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnő iskolákba felvételiznek?

A szakközépiskolák összevonása és átalakítása érinti a most nyolcadik osztályosokat is. A felvételizőket ugyanis nem értesítették arról, hogy pontosan melyik középfokú intézmény szűnik meg vagy alakul át. Az általános iskoláknak február 16-ig kell postára adniuk a középiskolai jelentkezési lapokat, a fővárosi önkormányzat viszont csak február 22-re ígér végleges döntést.


Dátum: 2007-01-29 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:01.546417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


December óta érhető el a 2007- 2008-as tanévre szóló, úgynevezett "OM-azonosító és tagozatjegyzék a középiskolákhoz", az idén végző általános iskolások ebből tájékozódhatnak a választható oktatási intézmények listájáról. Ebben viszont még nyoma sincs a változtatásoknak. Ifi István, a budapesti oktatási bizottság ügyvivője legutóbb közölte: február első hetének vége felé várható, hogy nyilvánosságra kerül a szándéklista a szakiskolák átalakítását illetően, ezt pedig már csak a közgyűlési döntés választja el a megvalósítástól.

A XI. kerületi Lágymányosi Általános Iskolában negyven nyolcadikos közül várhatóan csak kevesen jelentkeznek szakiskolába. Nagy Péter igazgató szerint jóval hamarabb kellett volna tájékoztatni a továbbtanulni kívánó diákokat az átalakításokról. Elmondta, csak azt tudják, amit az újságok megírtak. - Annyit tehetünk, hogy amint pontos információkhoz jutunk, megkeressük az érintett tanulók szüleit - tette hozzá. Úgy véli, nem állja meg a helyét az az indokolás, hogy a diákok szakmát választanak, nem pedig intézményt: egy intézménynek van légköre, sajátos hagyománya. - Olyan, mint amikor az ember almát vesz, akkor sem mindegy, hogy milyen fajtából vásárol - fejtette ki. Rámutatott, nem biztos, hogy sikeres felvételi után a tanuló szívesen utazik majd 20-30 kilométerrel többet, mint amire számított.

Erre az esetre jó példa a XXII. kerületi Soós István Borászati Szakközépiskola osztályainak áthelyezése a VI. kerületi Andrássy úti Pesti Barnabás Élelmiszer-ipari Szakképző Iskolába. - A budafoki gyerekek nagy hányada tanul tovább a Soósban, nekik nem mindegy, hogy ezután el kell-e utazniuk a város túlsó végébe - mondta Klinda Zsuzsa, a XXII. kerületi Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskola igazgatónője. Szerinte a változtatások nagymértékben elbizonytalaníthatják a nyolcadikos diákokat. Az ő iskolájukban a 14 végzős tanuló fele tervezi továbbtanulását szakközépiskolában, s az igazgatónőnek van tudomása olyan diákról, aki tudhatóan bezárásra ítélt iskolába jelentkezne. Hozzátette, március elején van lehetőség a jelentkezési lapok módosítására, de ez elég hosszas procedúrát jelent a szülők és az iskola számára is.

- Nyilván minden átszervezés nagyon komoly konfliktusokat okoz és érdekeket sért, ez sajnos törvényszerű - véli Hamzáné Szita Ilona, a IV. kerületi Megyeri Úti Általános Iskola igazgatója. Abban bízik, hogy a felelős döntéshozók időben értesítik az érintett szülőket és tanulókat. Náluk a közel ötven nyolcadikosnak várhatóan mintegy harmada tanulna tovább szakközépiskolában. Mivel a felvételi jelentkezések sorrendjén a diákok március 19-ig módosíthatnak, Hamzáné szerint nagyon nehéz megítélni, milyen mértékű változás várható a kiszivárgott hírek után.

Dékány Lóránt, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek