Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnt az észak-koreai főideológus

Tizenöt hónapja nem szerepel a nyilvánosság előtt Észak-Korea főideológusa - jelentették hétfőn a dél-koreai hírszerző szolgálatok, a sajtó pedig találgatja, hogy az illető megszökött az országból vagy tisztogatás áldozata lett.


Dátum: 2007-01-29 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:02.161823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Annyit tudunk megerősíteni, hogy Ha Csol Dzsong (a hatalmon lévő Koreai Munkapárt propagandatitkára) 2005 októbere óta egyáltalán nem jelent meg a nyilvánosság előtt" - közölte a dél-koreai hírszerző szolgálatok egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője, aki viszont nem akart értékelést fűzni ahhoz az információhoz, amely a Dong A Ilbo című dél-koreai napilap hétvégi számában jelent meg, és amely szerint Dzsong neve és fényképe eltűnt a sztálini rezsim minden kiadványából.

A lap meg nem nevezett forrásokat idézve hozzátette még, hogy a phenjani vezetés emberei alaposan áttekintve a nyilvánosság minden lehetséges helyét, indoklás nélkül törölték Ha Csol Dzsong nevét a már elkészült publikációkból. A főideológus minden írását bezúzták, fekete festékkel eltüntették minden olyan képről, amelyen Kim Dzsong Il diktátorral vagy az ő apjával, a kommunista Koreát megalapító Kim Ir Szennel együtt látható. A lap idéz olyan szóbeszédeket, amelyek szerint a főideológus megszökött, illetve mint "a párt és a forradalom árulóját" koncentrációs táborba zárták.

A két Korea egyesítésével foglalkozó szöuli minisztérium nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.

A 74 éves Dzsong a Koreai Munkapárt lapjának, a Rodong Szinmunnak főszerkesztője és az állami televízió elnöke volt, mielőtt 2001-ben a propagandáért felelős főtisztviselő lett. Bizalmas viszonyban állt mind Kim Ir Szennel, mind fiával, utódjával, Kim Dzsong Illel, többször elkísérte őket külföldi útjukon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek