Újabb összecsapások a Hamász és a Fatah között
Két újabb halálos áldozatot követeltek hétfőre virradóan a Gázai övezetben a két rivális palesztin szervezet, a Hamász és a Fatah fegyveresei közötti összecsapások, amivel 30-ra nőtt az életüket vesztők száma az utóbbi három nap harcaiban - közölték palesztin egészségügyi források.
Dátum: 2007-01-29 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:03.039079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzó Hamász radikális szervezet egyik aktivistája halt meg újabban Gáza városában, valamint az övezet déli részén található Hán-Júniszban egy olyan palesztin, akinek a kilétét egyelőre nem ismerik. Az ellenségeskedő fegyveresek újabb helyi parancsnokokat raboltak el egymástól. A két rivális szervezet között csütörtök este óta tartó újabb összecsapáshullámnak összesen mintegy száz sebesült áldozata is van. A Gázai övezetben folyó mostani harcok a legsúlyosabbak azóta, hogy a Hamász megnyerte a tavaly januári törvényhozási választásokat.
Szaúd-Arábia uralkodója vasárnap javasolta, hogy az arab királyságban, Mekkában tartsanak tárgyalásokat egymással a különböző palesztin csoportok ellentéteik elsimítása végett. A Hamász szinte azonnal elfogadta a meghívást. "Üdvözöljük Őfelsége Abdullah király meghívását, a kormány nagyra becsüli ezt a nagylelkű magatartást, ami a palesztin belső ellentétek feloldását célozza" - fogalmazott a palesztin külügyminisztérium szóvivője.
MTI - fidesz.hu