Folyamatosan növekszik a munkanélküliség
Tavaly éves átlagban a munkanélküliek száma 317 ezer volt, ami 13 ezer fős emelkedés az előző évihez képest, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal nőtt 7,5 százalékra - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Dátum: 2007-01-29 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:03.960462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2006. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 953 ezer, a munkanélkülieké 320 ezer fő volt, ami szintén 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
Tavaly október-decemberben a foglalkoztatottak száma 3 millió 953 ezer, a munkanélkülieké 320 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalékos volt, 0,2 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakinál.
A KSH korábbi közlése szerint 2005 október-decemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbi bázishoz képest 47 ezerrel 310 ezer főre nőtt, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt, 1 százalékponttal magasabb, mint 2004 utolsó három hónapjában.
2006 október-decemberében átlagosan a 15-74 éves népesség 55,3 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 65,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.
A munkanélküliek 21 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,6 százalék volt, ez 0,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőtti értéket.
A munkanélküliek 47,4 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,7 hónapnak felelt meg.
MTI - fidesz.hu