Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra napirenden az EU alkotmány

Az Európai Unió (EU) huszonhét tagállamának összefogással, új konszenzussal kell megoldást találni a jelenleg zsákutcába jutott európai alkotmány kérdésére - jelentette ki Catherine Colonna, a francia európai ügyek minisztere a La Croix című napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában.


Dátum: 2007-01-29 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:06.099686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kizárólag közös megegyezéssel lehet megoldást találni erre" - hangsúlyozta a francia külügyminisztérium mellé rendelt európai ügyekkel foglalkozó tárca vezetője, aki az európai alkotmánytervezet ratifikálását már maga mögött tudó 18 uniós tagország pénteki madridi tanácskozása kapcsán adott interjút a napilapnak. "A hatályba lépéshez minden egyes tagországnak ratifikálnia kell a szerződést. Először is tehát ismét megegyezésre kell jutnia a 27 tagállamnak" - tette hozzá.

A miniszter asszony szerint a már meglévő alapokból kell kiindulni annak érdekében, hogy az alkotmánytervezetet 2005-ben elutasító francia és holland népszavazás után újrainduljon az alkotmányszerződés kidolgozása. Colonna nem tartja kizártnak, hogy a szövegbe új, aktuális témák is belekerüljenek, például az energia, a bevándorlás vagy a biztonsággal kapcsolatos kérdések.

A francia miniszter azt javasolja, hogy a közösség tagjai 2009-re egyezzenek meg egy "egyszerűsített szövegben", majd egy második körben dolgozzák fel a még fennmaradó kérdéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek