A KDNP Molnár Lajos menesztését követeli
A Kereszténydemokrata Néppárt a hazai jogállam, az önkormányzatiság és a demokrácia elleni példátlan támadásnak minősíti azt a közleményt, melyet az egészségügyi miniszter tett közzé 2007. január 26-án. Miután az összes Regionális Egyeztető Tanács (RET) elutasította a miniszternek a kórházi ágyak csökkentéséről szóló előterjesztését, ahelyett, hogy belátnák az elképzelés szakmai hibáit, a RET döntéseket politikai indíttatásúnak minősítették.
Dátum: 2007-01-29 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:08.942360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különösen felháborító, hogy a miniszter, tudva, hogy erre semmiféle jogalap nincs, kész támogatni, és szakmainak elismerni olyan összejöveteleket, amelyeknek résztvevői ismeretlenek, felhatalmazás nélküliek, s teszi mindezt csupán azért, hogy - elkerülhetetlennek látszó - menesztését indokoló kudarcát leplezze.
Visszautasítjuk az egészségügyi miniszter azon szándékát, hogy a vele szimpatizáló törpe kisebbség véleményét, mint regionális egyeztetett szakmai javaslatot vegye figyelembe. Ezzel névtelen személyek alkotta, a törvényes kereteken kívüli fórumokra hárítaná azt a politikai felelősséget, melyet a kórházak jövőjéről hozandó döntésekor viselnie kell. Közleménye, mely a dél-dunántúli után más régiókban hasonló antidemokratikus lépésre hív fel, példa nélküli a rendszerváltozást követő hazai demokráciában. A miniszter köteles a Parlament által hozott törvényeket betartani és betartatni.
Jogkövető magatartást követelünk, még akkor is, ha a kórházi ágyak számáról szóló törvényt alapjaiban elhibázottnak és mihamarabb hatálytalanítandónak tartjuk. A minisztert esküje kötelezi az érvényes törvények megtartására. A pillanatnyi helyzetben joga van tetszése szerint dönteni, de erkölcsileg és politikailag elfogadhatatlan, ha e döntések felelőssége elől mások mögé bújik.
A demokratikus minimum követelménye, hogy Kormány tagjai a törvényeket megtartva működjenek. A kórházak koncepció nélküli megcsonkítása, az egész törvény újragondolását kívánja, nem pedig azt, hogy néhány intézmény szavazatát valamennyi kórházi ágy odaígérésével megvásárolva, újraírják a miniszteri koncepció véleményezésének törvényes rendjét. A történtek megerősítik a KDNP parlamenti képviselőinek korábbi nyilatkozatát, amely szerint a miniszternek azonnal távoznia kell.
Molnár Lajos egészségügyi miniszter ámokfutásának véget kell vetni.
Dr. Surján László
fidesz.hu