Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MKDSZ: A kormány elügyetlenkedte az uniós tárgyalásokat

A nemzeti polgári erők szoros összefogása mellett tett hitet a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szombati budapesti küldöttgyűlésén. A kormány "elügyetlenkedte" az Európai Unióval való tárgyalásokat, a kereszténydemokraták mégis bizalommal néznek az ország uniós tagsága nyomán megnyíló lehetőségekre - mutat rá a küldöttgyűlés szombaton kiadott nyilatkozata.


Dátum: 2002-12-14 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:10.807410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentum ugyanakkor rámutat: "a szocialista kormány féléves működése máris tragikus következményekkel járt".

A kereszténydemokraták tiltakoznak a szegények adója és az infláció növelése ellen, továbbá kiállnak a jegybank függetlenségéért. Aggasztónak tartják az önkormányzatok helyzetét, a kábítószerrel kapcsolatos büntetési tételek csökkentését, az egyház elleni rendszeres támadásokat és a pártérdekű tisztogatások sorozatát, amelyek elbizonytalanítják az intézmények működését.

A nyilatkozat szerint a szövetség a Kereszténydemokrata Néppárttal való együttműködést tartja legfontosabb feladatának és úgy véli, a nemzeti polgári erők szoros összefogásának helyi szintű hiánya nagymértékben hozzájárult az önkormányzati választásokon elszenvedett vereséghez.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség küldöttgyűlésének nyilatkozata tartalmazza: a kormány elhibázott külpolitikája rontotta a Romániával és Szlovákiával való kapcsolatokat, pedig épp most lenne itt az ideje, hogy Magyarország szót emeljen a második világháború után tulajdonától megfosztott szlovákiai magyarok érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek