Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányt sért a kormány

A közigazgatási hivatalok régiós átszervezése sérti az alkotmányt, a Fidesz ezért az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult - jelentette be Kósa Lajos.


Dátum: 2007-01-29 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:11.195403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Alkotmányt sért a kormány (Kósa Lajos)

A közigazgatási hivatalokat a kétharmados önkormányzati törvény hozza létre. Ezt a kétharmados törvényt módosította egy feles törvénnyel a kormánytöbbség, a közigazgatási hivatalok szervezeti rendjét kormányhatározat szintű jogszabályban határozzák meg. "Az Alkotmánybíróság számtalanszor állást foglalt már amellett, hogy kétharmados törvényt tartalmában, érdemben feles törvény nem módosíthat. (...) Furcsa módon a feles törvény arra is felhatalmazta a kormányt, hogy a parlamenttől vonjon el hatáskört, ami szintén alkotmányellenes" - fejtette ki Kósa Lajos. A fideszes politikus aggasztónak találja a kormány törvényalkotási gyakorlatát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja azt, hogy milyen az alkotmányos berendezkedés, az alkotmány szövege, a parlament irányító és kormányt ellenőrző szerepe, milyenek a kétharmados jogszabályok, mert ha nem tetszik neki valami, akkor egy feles törvénnyel megszavaztatja a parlamenttel azt, hogy az adott jogszabályt kormányrendeleti szinten szabályozhassa. Debrecen polgármestere hangsúlyozta: ez a közigazgatási szisztéma kizárólag stabil jogrend nélküli féldiktatúrákra, diktatúrákra jellemző.

A politikus bejelentette, hogy a veszélyes, jogbiztonságra káros folyamatok megakadályozása végett január 24-én az Alkotmánybírósághoz fordult. "Derüljön ki, hogy az általunk alkotmányellenesnek vélt jogszabály, és ez a folyamat tartható-e, vagy sem. Arra kértem az Alkotmánybíróságot, hogy - amennyiben az érveimet elfogadja - élve a felhatalmazásával és lehetőségével saját alkotmánybírósági határozatában szabjon ennek gátat" - jelentette ki Kósa Lajos. A képviselő arra kérte az Alkotmánybíróságot - tekintettel az ügy fontosságára - minél gyorsabban hozzon határozatot.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2745, 'source_type': 'media', 'source_id': 694, 'target_type': 'article', 'target_id': 62685, 'relation_type': 'describes'}