Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilencvenéves a Magyar Cserkész Szövetség

Megalakulásának 90. évfordulóját ünnepelte a Magyar Cserkész Szövetség szombaton Budapesten. A pesti megyeházán tartott megemlékezésen a szövetségfővédnöke, Mádl Ferenc köztársasági elnök levelét felesége, Mádl Dalma olvasta fel.


Dátum: 2002-12-14 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:11.121507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő üzenetében hangsúlyozta: a cserkészet az istenfélelem és a hazaszeretet iskolája. cserkészet olyan iskola, melyben az örökérvényű fogalmak nem tantárgyak üresen csengő címkéi, hanem jó példákból, tettekből, közösségi együttlétekből begyűjthető tapasztalatok.

A köztársasági elnök üzenetében hangoztatta: a cserkészetben meg kell őrizni mindent, ami időtlen érték és meg kell tölteni mindennel, ami korszerű, életrevaló.

Az ünnepségen Roszmusz András, a szövetség elnöke mondott emlékező beszédet. Utalt arra, hogy a Magyar Cserkész Szövetség 1912 decemberében alakult a református egyház budapesti Kálvin téri épületében.

- Katolikus, református és izraelita egyházi vezetők találták meg itt a közös célokat és a közös eszmeiséget - mondta Roszmusz András.

Hozzátette: a magyar cserkészet mindenkor politikailag független mozgalomként törekedett működni, amit egyes korszakokban befolyásolni igyekeztek.

Rámutatott: a Rákosi-, majd a Kádár-időszakban a cserkészetet tiltották, de titkosan, búvópatakként akkor is élt a mozgalom.

Roszmusz András annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a cserkészet mellett nincs más ifjúsági mozgalom, amelyre a jövő társadalma épülhet.

A megyeházi ünnepség résztvevői zászlós menetben átvonultak a Kálvin téri református templomhoz, melynek udvarán emléktáblát lepleztek le a 90 évvel ezelőtti megalakulás tiszteletére.

Az ünnepségsorozat a Farkasréti temetőben fejeződik be Králik László egykori nagybecskereki piarista tanár sírjának megkoszorúzásával.

A magyar cserkészmozgalom Králik Lászlónak a brit példát bemutató könyvfordítása, illetve elemző publikációja nyomán alakult meg Magyarországon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek