Félmillió forinttal kevesebb támogatás a színházaknak?
Az MTI értesülése szerint a korábban jelzett egy év helyett három esztendő alatt vonna el a fővárosi önkormányzat az általa fenntartott színházaktól 1,1 milliárd forintot - tudta meg az MTI.
Dátum: 2007-01-29 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:15.575752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fővárosi képviselők tájékoztatása szerint a főpolgármesternél hétfőn színházi és pénzügyi szakemberekkel egyeztettek egy új támogatási rendszerről.
A jelenlegi, de várhatóan még tovább finomodó álláspont szerint a tavalyi 307 millió forintos elvonás után az idén és jövőre egyaránt 400-400 millió forintos forrásszűkítésre számíthatnának a teátrumok. A találkozón a színházi szakma megerősítette, hogy már tavaly is jelentősen romlott a helyzetük, például a jegyek áfatartalmának emelése miatt.
A kulturális szakemberek úgy vélik: már akkor is, ha az idén 500 millió forinttal szűkülnének a fővárosi források, mintegy 50 százalékos jegyáremelésre volna szükség, ami a nézőközönség számára elviselhetetlen lenne.
MTI - fidesz.hu