Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlődj, ha tudsz

A tanyán élô embert jobban megpróbálja az élet, mint a falun, nvároson lakókat. Messzebb van a szomszéd, messze esik a bolt, az orvosi rendelô, sôt az iskola is. Nagy esôzések idején a sár, télen a nagy hó nehezíti a kimozdulást, olykor megközelíthetetlenné is téve a tanyát. Mert ritka a portáig futó aszfaltút, csakúgy, mint a terepjáró, amely függetleníthetné a tanyán élôt az idôjárás viszontagságaitól.


Dátum: 2002-12-14 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:11.423139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valló László írása, Szabad Föld, 2002.12.13.

Mindezek ellenére még most is valamiféle romantikus életérzés lengi körül a tanyákat. Amit nyilván a határtalan otthon, a határtalan szabadság érzése táplál a természetközeliség, a csend, a nyugalom élményével együtt. Bennem is így él a Rédei-tanya emléke, amely valahol Jászdózsa és Jászapáti között állt. Gyerekként élményeket gyűjteni mentem oda: malacokat etetni, kisborjút simogatni, kócsagot, szürkegémet lesni a Búzás-érben. Rendesen lovas kocsival közlekedtünk, de télen Jósti bátyám csengôt akasztott a lovak nyakába, úgy fogta be ôket a szánba, és repültünk a szikrázó hómezôn vagy a csillagfényes téli éjszakában. Mint a mesében.

Vajon van-e ma is romantikája a tanyai létnek? Egészen biztos, hogy igen. Azok a megmondhatói, akik önként vállalják ott az életet. Akik számára nagyobb élmény parlagi sast látni, mint a bevásárlóközpontba járni. Akik a mindennapos természetközeliséget, a határtalan otthon érzését föl nem adnák a világ minden kincséért. Még akkor sem, ha ennek ma is a nagyobb kiszolgáltatottság, a kényelmetlenebb, küzdelmesebb életvitel az ára.

Azonban nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Nem szükségszerű a kiszolgáltatottság, a kényelmetlenség. (A küzdelmet persze aligha lehet elspórolni.) Ez pedig már a közhatalom felelôssége, amelynek gondoskodó, segítô kötelezettségét ki kellene terjesztenie a tanyákra is. Annál is inkább, mert kedvezôbb közellátási feltételek mellett sokan szívesen vállalnák a tanyasi életet.

Az európai színvonalú tanyasi lét gazdasági alapja változatlanul a mezôgazdasági gazdálkodás, így az ebben való ismeretet és jártasságot nem nélkülözheti az erre vállalkozó. Mindez pedig a földre épül, ami akkor ideális, ha körülöleli a tanyát. Sajnos sok helyütt nem ez a helyzet, ugyanis napjainkra szétvált a föld- és a tanyatulajdon. Az új földtulajdonosoknak nincs tanyájuk, a tanyatulajdonosoknak pedig nincs elegendô földjük ahhoz, hogy életképes családi gazdaságot hozhassanak létre.

Az a tény pedig, hogy a nagy földtulajdonosok nem érdekeltek a tanyában, alapvetôen szabhat gátat a tanyafejlôdésnek. Aminek egyébként akad sok egyéb gátja is. Például, hogy nincsenek átgondolt, összehangolt külterületi rendezési tervek a tanyaközpontok, illetve a tanyák révén érintett települések asztalán. Többek között azért sem, mert nincsenek megbízható, értékelhetô adatok a tanyai viszonyokról, sem az épületekrôl, sem az ott lakókról. Így aztán nem csoda, hogy finoman szólva is esetleges a tanyás települések tanyafejlesztô tevékenysége. Mindezek okán a mai magyar tanyák, úgymond, spontán fejlôdésre utaltak, azaz úgy fejlôdnek, ahogy tudnak. A falusi turizmusba való bekapcsolódás, a tanyaélmény fölébresztése a távlatos fejlesztés egyik jó példája lehet, ami kölcsönös előnyökkel jár tanyagazdának és vendégnek egyaránt.

Kapcsolódó elemek