Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington és Szöul a Phenjannal való békekötésről tárgyalt

Az Egyesült Államok és Dél-Korea a múlt héten egy Észak-Koreával kötendő békeszerződés lehetőségéről tárgyalt, hogy hivatalosan is véget vessenek az 1950-53 között zajló koreai háborúnak - közölték kedden hivatalos szöuli források.


Dátum: 2007-01-30 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:22.516042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy magát megnevezni nem kívánó dél-koreai külügyi illetékes szerint a téma egy magas rangú amerikai külügyi tisztviselő szöuli látogatásán merült fel. A Dong-A Ilbo című dél-koreai napilap úgy tudja, hogy az amerikai diplomata megismételte azt az ajánlatot, amelyet George Bush amerikai elnök tett Ro Mu Hjon dél-koreai államfőnek tavalyi csúcstalálkozójuk alkalmával.

"Ha Észak-Korea felajánl egy menetrendet, amely szerint befagyasztja vagy leszereli nukleáris létesítményeit, Dél-Korea és az Egyesült Államok hajlandó lesz tárgyalni egy békeszerződés aláírásáról Észak-Koreával" - idézte a lap a nem azonosított illetékest.

1953-ban csupán tűzszünetet kötöttek a szembenálló felek a koreai harci cselekmények befejezésekor. Észak-Korea többször is jelezte szándékát, hogy "normalizálná" kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Washington is hajlik erre, hogy ezáltal megkönnyítse a pekingi hatoldalú tárgyalásokat, amelyeken több mint három és fél éve próbálják rávenni Phenjant arra, hogy mondjon le nukleáris arzenáljáról.

A két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország részvételével folyó tárgyalások tokiói bejelentés szerint február 8-án folytatódnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek