Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Máris leállt a 4-es metró építése - pedig még el sem kezdték

Érdekes fordulat történt a 4-es metró Gellért téri állomásának építésében: leállt a munka, hogy a beruházás gyorsabban befejeződhessen. A rejtély nyitja Gulyás László, a DBR Metró projektigazgatóság vezetője szerint az, hogy a már eddig elszenvedett hat hónapos csúszást a kivitelező úgy akarja behozni, hogy áttervezi a födémrendszert. A tervezés még tart.


Dátum: 2007-01-30 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:27.867596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arról egyelőre még vitáznak a kivitelezővel, hogy melyik félnek a hibájából csúszik az építkezés - mondta Gulyás László az InfoRádióban. A kivitelező szerint az volt a baj, hogy az állomás nem kapta meg időben az építéshatóság engedélyét.

A DBR Metró projektigazgatója azonban rámutatott arra, hogy a kivitelezési tervek elkészítését még tavaly februárban kiadták az építőnek, a vállalat azonban igen lassan készület el vele, és ez lassította a munkát. Hozzátette azonban, hogy a jelenlegi leállás a beruházónak nem jelent többletköltséget.

Info Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek