Alulfinanszírozott a honvédség
A honvédség ügye össznemzeti ügy. A Fidesz ezért támogatja a hatékonyság javítását, a szükséges reformokat, így a honvédség létszámának növelését is.
Dátum: 2007-01-30 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:28.192759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veszélyesnek tartunk azonban minden olyan átszervezést, amely gyengíti a hadsereget. A Magyar Honvédségnek késznek kell lennie expedíciós feladatok megoldására, de - az Alkotmányból és NATO-tagságunkból adódóan - Magyarország területi integritásának megvédésére is. A Fidesz az expedíciós és a haza védelmét is szem előtt tartó hadsereg kialakítását támogatja, ám a kormány csak az expedíciós hadseregre helyezi a hangsúlyt.
A túlburjánzott minisztériumi apparátus leépítését is elfogadhatónak tartjuk, de azt már nem, hogy a honvédség a költségvetésből csupán egy százalékos támogatásban részesül. Ez túl kevés, így az ország nem tud megfelelni a NATO-feladatoknak.
Csampa Zsolt (Fidesz)
az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja