Baloldali támogatás a neonáciknak?
"Tudomásul vette" a rendőrség az egykori Vér és Becsület Kulturális Egyesület demonstrációs szándékát február 10-ére a Várba. A neonácik és a baloldal furcsa szimbiózisára emlékezünk.
Dátum: 2007-01-30 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:28.781187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tudomásul vette" a rendőrség az egykori Vér és Becsület Kulturális Egyesület demonstrációs szándékát február 10-ére a Várba - tudósít a Magyar Hírlap. Mint köztudott, a szervezők a baloldali sajtóban a mumus szerepét játszó neonácik, akiknek ilyen-olyan szervezetei rendre akkor bukkannak föl a magyar közéletben, amikor a baloldal nagy bajban van.
Ha "minden jól megy", akkor idén (nyolc év után) megint a Várban tarthatják meg az ostromgyűrűből próbált kitörési kísérlet és a több, mint negyvenezer halottat eredményezett szörnyű 1945. február 13-ára emlékező rendezvényt.
Az ember esze megáll.
Mint a balsajtó konzekvensen elfelejti, a neonáci rendezvények hazai fénykora Kuncze Gábor belügyminiszterségére (Horn-kormány) esett, és minden egyes, az SZDSZ-vezetésű belügy által engedélyezett tüntetés után hosszasan lehetett szörnyülködni a "magyar szélsőjobb előretörésén".
Mint a balsajtó konzekvensen elfelejti, ennek a gyakorlatnak Orbán Viktor kormánya vetett véget, és az 1998-2002-es időszakban szó sem lehetett hasonló megmozdulásról Budapesten.
És most megint itt tartunk, megint itt vannak.
Cui prodest? Kinek az érdeke? Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a hazai szélsőjobb ellen az MSZP-SZDSZ-kormány rendőrsége tulajdonképpen tehetetlen, az ő alkotmányos jogaikat sokkal inkább tisztelik, mint az október 23-ai jogkövető magánszemélyekét.
Ugyancsak ismert, hogy a manapság az MSZP-ben végződő magyar baloldaliságot azért háborította fel leginkább A Terror Háza megépítése, mert az szemléletesen és felejthetetlenül emlékeztet arra, hogy a magyar kommunista mozgalom 1945 nyarán tárt karokkal fogadta a "kisnyilasokat", ahogy Rákosi elvtárs nevezte az MKP "új derékhadát".
Sajnos az MSZP-SZDSZ-kormány és rendőrsége semmilyen olyan jelzést sem ad, amiből arra következtethetnénk, hogy nem tudatosan támogatják a neonácikat.
gondola.hu - fidesz.hu