Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nyitott az érdemi megbeszélésekre

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség természetesen nyitott minden olyan egyeztetésre, melynek célja a magyar emberek életkörülményeinek javítása.


Dátum: 2007-01-30 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:29.343576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fontosnak tartjuk, hogy ne egyszeri PR-akciókra, hanem érdemi megbeszélésekre kerülhessen sor, ezért az MDF írásbeli javaslatainak kézhez vétele után először szakértői egyeztetéseket tartunk szükségesnek. Ezeket követően pedig sor kerülhet a pártok vezető politikusainak tanácskozására.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek