Az Egyesült Államok felfüggeszt
Az amerikai védelmi minisztérium felfüggesztette a hadrendből kivont F-14-es vadászrepülőgépek szétszerelt alkatrészeinek eladását, attól tartva, hogy Irán közvetítőkön keresztül hozzájuthat a számára fontos tartozékokhoz.
Dátum: 2007-01-31 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:33.987459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jack Hooper, a Pentagon szóvivője kedden Washingtonban jelentette be a döntést, amelyet még múlt pénteken hoztak meg a tárca illetékesei. Hooper elmondta, hogy a felfüggesztés mindaddig érvényben marad, amíg átfogó vizsgálatot nem folytatnak le az ügyben, részletekbe azonban nem bocsátkozott.
A döntés közvetlen előzménye, hogy a szenátus egyik demokrata párti képviselője, Ron Wyden törvényjavaslatot terjesztett elő az eladás megtiltásáról, mondván: az értékesítés ésszerűtlen lépés, tekintve, hogy a gépalkatrészek milyen fontosak Irán számára. A törvénytervezet a már ilyen alkatrészek birtokába jutott országoknak pedig megtiltaná azok exportját.
Az Egyesült Államok tavaly vonta ki a hadrendből utolsó F-14-es (Tomcat) vadászrepülőgépeit. Irán viszont még hadrendben tart ilyen - a Top Gun című filmből világszerte ismert - harci gépeket, amelyeket még a múlt század hetvenes éveiben vásárolt, amikor Washington szövetségese volt. A Pentagon korábban azt tervezte, hogy a mintegy 76 ezer gépalkatrész közel 60 százalékát külföldön értékesíti.
MTI - fidesz.hu