Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akadozik a szomáliai békeerő felállítása

Anélkül ért véget kedd éjszaka az Afrikai Unió (AU) csúcsértekezlete, hogy a tagállamok határozott ígéretet tettek volna a tervezett szomáliai békefenntartó erőből hiányzó több ezer katona biztosítására, jóllehet félő, hogy a békeerő nélkül ismét káoszba süllyed a kelet-afrikai ország.


Dátum: 2007-01-31 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:37.179277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Addisz-Abebában rendezett kétnapos tanácskozás zárónapjának tárgyalásain a nyolcezer fősre tervezett békefenntartó erő mielőbbi felállítása volt a fő téma. Ezen alakulat hivatott betölteni azt a hatalmi űrt, amely a szomáliai kormányerőket támogató etióp katonák közelgő kivonása után keletkezhet.

John Kufuor ghánai elnök, az AU új soros elnöke késő esti sajtóértekezletén viszont arról számolt be, hogy a tagállamok csak négyezer katona küldésére vállaltak határozott kötelezettséget, a hiányzó további négyezer katona felajánlásán még töprengenek.

Sok afrikai ország vonakodik katonákat küldeni a világ egyik legveszélyesebb országának számító Szomáliába, ahol 1991 óta polgárháború dúl, s a különféle hadurak és fegyvereseik másfél évtizeden keresztül szabadon uralták az egyes országrészeket.

A szomáliai kormányerők az etióp hadsereg támogatásával 2007 elején megdöntötték a szomáliai iszlámisták hatalmát, akik fél évig az Afrika szarván fekvő állam nagy részét ellenőrzésük alatt tartották.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek