Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Genova: több tízezer tüntető a globalizáció ellen

"Az igazság feltárásáért és igazságszolgáltatásért" vonult fel több ezer tüntető szombaton az észak-olaszországi Genovában, a 2001 júliusában e városban a G8 országok találkozóján elkövetett erőszakra emlékezve.


Dátum: 2002-12-15 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:13.469248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tüntetők a szervezők szerint 30-40 ezren, a rendőrség szerint mintegy tízezren voltak. Környezetvédő és baloldali pártok, szakszervezetek emberi jogi és katolikus szervezetek egyaránt részt vettek a több száz globalizációbíráló csoportot összefogó Genovai Szociális Fórum (GSF) szervezte, bizakodó hangulatú, békés megmozduláson - jelentette az ANSA hírügynökség.

Az iparilag hét legfejlettebb államot és Oroszországot tömörítő G8-as csoport csúcsértekezlete idején az olasz rendőrség - az ellenzék megfogalmazása szerint - brutálisan járt el a tüntetőkkel szemben: a heves összetűzések és rendőri túlkapások közepette több mint 230-an sebesültek meg, egy tüntetőt pedig egy csendőr agyonlőtt. A hatóságok indokolatlan erőszakot alkalmaztak, különösen a letartóztatottak szállítása közben és a fogházakban.

MTI fidesz.hu

Kapcsolódó elemek