Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentős megszorításokra kényszerül a Somogy

Jelentős megszorításokra kényszerül a somogyi közgyűlés; az idei költségvetésről döntő, február közepén esedékes ülésen egyebek mellett minden eddiginél nagyobb létszámleépítésről is dönteni kell a testületnek.


Dátum: 2007-01-31 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:37.480889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E nélkül veszélybe kerül a működőképesség, amelynek egyensúlyát a számok ismeretében a drasztikus létszámleépítés mellett sem lesz egyszerű fenntartani - mondta a megyei közgyűlés elnöke az MTI érdeklődésére.

Gelencsér Attila közölte: a megyei önkormányzat minden korábbinál nagyobb mértékű, másfél milliárd forint hiánnyal kénytelen számolni az idén. S azért "csak" ennyivel, mert tavaly novemberben időközben sikerült félmilliárd forintot "lefaragni" a különböző takarékossági intézkedésekkel - tette hozzá.

Mint elmondta, ez utóbbit úgy érték el, hogy az idén nem lesz jutalom és a béren kívüli juttatásokat is a minimálisra mérsékelik, csökkentik a protokolláris, a működési kiadásokat, kevesebb rendezvényt támogatnak, és médiamegjelenésre is nagyságrenddel kevesebbet költenek.

Mindezek mellett nem foglalkoztatnak nyugdíj mellett dolgozó munkatársakat, felmondanak az önkormányzat által fenntartott 42 megyei intézményben 231 alkalmazottnak, köztük a megyei önkormányzat apparátusából több mint harminc dolgozónak. A költségvetésről szóló előterjesztésben mintegy nyolc százalék körüli létszámleépítésre tesznek javaslatot.

A megyei közgyűlés elnöke kitért arra is, hogy elkészült a megyei önkormányzat szervezeti átvilágítása, az intézmények átvilágítása pedig a napokban kezdődik. Ez azért fontos, hogy a költségvetés ismeretében átfogó koncepció készülhessen arról, hogy az intézményhálózat milyen szervezeti struktúrában és milyen létszámmal működhet tovább - magyarázta az intézkedés szükségességét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek