Terrorellenes akció Nagy-Britanniában
Letartóztattak nyolc embert szerdán a nagy-britanniai Birmingham városában terroristagyanús személyek begyűjtésére indított razziákon - közölte a rendőrség.
Dátum: 2007-01-31 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:39.588171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrök közép-európai idő szerint hajnali 5 órától kezdődően rajtaütést hajtottak végre a közép-angliai nagyváros különböző helyein egy országos művelet keretében. Az illetőket terrorcselekmények elkövetésével, előkészítésével, vagy felbujtással gyanúsítják.
A belügyminisztérium közleményben megerősítette a hajnali razziasorozat tényét. "A művelet emlékeztet minket a ránk leselkedő terrorveszély valódi és súlyos voltára" - olvasható a közleményben.
Nagy-Britanniában a terrorfenyegetettség jelölésére létrehozott skála második legmagasabb fokozata van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági szolgálatok megítélése szerint nagyon valószínű, hogy terroristák valamilyen merényletre készülnek. A belső elhárítás vezetője tavaly arra figyelmeztetett, hogy mintegy 30 terrorcselekmény terveit szövögethetik, és a hatóságok ezért összesen mintegy 1600 embert figyelnek.
MTI - fidesz.hu