Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingatlanspekuláció az iskolabezárások mögött?

Szakmailag indokolatlannak tartja a fővárosi iskolabezárásokról, összevonásokról szóló terveket a KDNP, a párt szerint felmerül az ingatlanspekuláció gyanúja a döntések háttérben.


Dátum: 2007-01-31 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:46.833674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hoffmann Rózsa, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán, budapesti sajtóértekezletén bejelentette: az Országgyűlés elé viszi a kérdést, februárban interpellációt intéz a szakminiszterhez a tervezett iskolabezárások ügyében.

A főváros dönt természetesen ezeknek az iskoláknak a sorsáról, mégsem hagyható szó nélkül az ügy az országos szakpolitikában sem, ugyanis a szakképző intézményekről van szó és a kormány a szakképzés reformját ígéri, ugyanakkor a szakképzés reformjáról semmiféle szakmai anyagot nem ismerünk, elképzelést nem láttunk - hangsúlyozta.

Az ellenzéki politikus rámutatott: az átszervezési javaslatok ellentétben állnak a kormány szakképzés fejlesztési terveivel, az iskolák sokszínűségének megőrzésével kapcsolatos ígéreteivel. Hoffmann Rózsa tudomása szerint a fővárosban 21 szakközépiskolát zárhatnak be, ezek közül négy egészségügyi képzéssel foglalkozik. A bezárás 7500 diákot és 800 tanárt érintene - tette hozzá.

A fővárosi közgyűlés február végén dönt arról, hogy mely szakközépiskolákat zárják be, illetve szervezik át. Az MTI kérdésére a politikus elmondta, hogy a KDNP támogatja az iskolabezárások elleni demonstrációkat, a párt azonban nem szervez külön tiltakozást.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek