Denzel Washington az Év humoristája
A 2002-es Év humoristája kitüntető címet ítélte oda az Oscar-díjas Denzel Washingtonnak az Entertainment Weekly magazin. Az indokolás szerint az amerikai színész és rendező az idén karrierjének csúcspontjára érkezett. Második lett a kitüntettek sorában Tobey Maguire, a Pókember (Spider-Man) alakítója.
Dátum: 2002-12-15 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:14.399662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 47 éves Denzel Washingtont márciusban tüntették ki Oscar-díjjal a Training Day című film főszereplőjeként nyújtott alakításáért. Ugyancsak az idén debütált rendezőként a magazin által fantasztikusnak minősített Antwone Fisher Story című filmmel - olvasható a Reuters jelentésében.
MTI -Panoráma - fidesz.hu