Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár költségvetéséről

A székesfehérvári közgyűlés polgári frakciója a település idei költségvetésében a biztonságos városüzemeltetést, az intézményhálózat finanszírozását, az önkormányzati szolgáltatások színvonalának megőrzését tartja elsődleges fontosságúnak - mondta a frakció vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-02-01 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:49.745266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári frakció véleménye szerint prioritást kell biztosítani a költségvetés összeállításánál a városi úthálózat, továbbá a panelépületek felújításának folytatására, valamint Székesfehérvár regionális szerepkörének erősítésére is - tette hozzá Cser-Palkovics András.

Mint mondta, fontos volna, hogy - a finanszírozási lehetőségeket figyelembe véve - a kormányzat megteremtse a családi házaknak a panelépületekéhez hasonló korszerűsítésének támogatási feltételeit is. Ezért kezdeményezni fogja, hogy a város parlamenti képviselői közösen járjanak el ennek érdekében.

Ha ugyanis már az idén elindulhatna a tervezés, a költségbecslés, a szükséges jogszabályváltozás folyamata, a ciklus második felére az első eredmények is megszülethetnének.

Székesfehérvár regionális szerepkörének erősítésével kapcsolatban a frakcióvezető úgy vélekedett, hogy az önkormányzatnak segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy Székesfehérvár regionális médiaközponttá és - a nagyvállalatok közreműködésével - informatikai központtá fejlődjön.

A polgári frakció az általa jónak tartott értékrendet képviselve kíván együttműködni a közgyűlés kormánypárti frakciójával a költségvetés elkészítésében.

Mivel ehhez az eddiginél több információra lenne szüksége, kezdeményezte, hogy a közgyűlés pénzügyi bizottsága most tavasszal készítsen teljes körű felmérést a város pénzügyi, vagyoni helyzetéről, aminek eredményére lehet majd alapozni az idei "átmeneti év" után a jövő évi költségvetést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek