Közlekedési sztrájk fenyeget New Yorkban
Közlekedési sztrájk fenyegeti New Yorkot a karácsonyi ünnepek előtti héten. A metró- és a buszjáratok leállása megbéníthatja a metropolisz életét és nagy károkat okozhat gazdaságának. A város mintegy 34 ezer közlekedési dolgozója hétfőn sztrájkba lép, ha nem tudnak megegyezni a munkaadóval a régit felváltó új, három évre szóló kollektív szerződésről.
Dátum: 2002-12-15 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:14.774755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A régi szerződés hétfőn délben jár le. A szakszervezet évi 6 százalékos béremelést követel, az 1 milliárd dolláros deficittel küszködő, a viteldíjak emelésére készülő városi közlekedési hatóság viszont az első évben egyáltalán nem akar bért emelni, a rákövetkező két évben pedig csak a hatékonyság növelésének mértékében.
A New York-i metrót és a buszjáratokat naponta 7,2 millió utas veszi igénybe. A közlekedési sztrájk a felmérések szerint 100-350 millió dolláros kárt okozhat naponta a városnak. A munkabeszüntetés hatása továbbgyűrűzne a nemzetgazdaságra is a város kiemelkedő gazdasági jelentősége miatt.
New York állam egyik legfelsőbb bírája a közalkalmazottak munkabeszüntetését korlátozó törvényre hivatkozva úgy határozott, hogy minden egyes sztrájknap két munkanapnak megfelelő bírsággal sújtható.
Michael Bloomberg polgármester fogadkozott, hogy ha a szakszervezet a sztrájk mellett dönt, dollármilliókkal fogja megcsapolni a kasszáját.
A lapok karácsonyi rémálomnak nevezik a tervezett sztrájkot, amilyenre több, mint 20 éve nem volt példa a Hudson parti nagyvárosban. A New York-iak szombaton megrohanták az áruházakat, a játékboltokat, hogy még időben beszerezzék a karácsonyi ajándékokat, és feltöltsék a hűtőszekrényt élelmiszerrel. Sokan jártak kerékpár-üzletekben is, hogy alternatív közlekedési eszközről gondoskodjanak.
MTI - fidesz.hu