Kilakoltatnák Demszkyék a nővérszálló lakóit
Az iskola-összevonások mellett a Fővárosi Pedagógus- és Nővérszálló bezárásáról is dönt február 22-én a Fővárosi Közgyűlés - tudta meg az MNO. A bizottsági előterjesztés már megszületett, 520 vidéki pedagógusnak és egészségügyi dolgozónak kell más szállás után néznie június végétől.
Dátum: 2007-02-01 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:52.692780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megszorítások részeként a Fővárosi Pedagógus- és Nővérszálló fenntartásától is megszabadulna a főváros. A Gyáli úton található épületkomplexum jelenleg 520 vidéki pedagógus és egészségügyi dolgozó szálláshelye, itt többnyire kétágyas szobákban laknak a vidéki munkavállalók.
Ideológiai háttérként éppen erre a "vidékiségre" hivatkozott a Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottságának munkatársa, Hajdú Katalin, aki felhívta a figyelmet arra, hogy tudomásuk szerint jelenleg négyezer állástalan pedagógus van Budapesten.
Azt a felvetésünket, hogy a nővérekből viszont folyamatos a hiány, és most ezzel a döntéssel éppen a vidékről érkező utánpótlást lehetetlenítik el, Hajdú Katalin nem kívánta kommentálni. A vidékről érkező egészségügyi dolgozóknak így lakhatásként a drága albérlet marad, fővárosi támogatást erre a célra nem kaphatnak.
A pedagógusszálló megszüntetéséről szóló döntés annak a folyamatnak része, amelyben a főváros - éppen a megszorítások hatására - megszabadul minden nem kötelező feladatától. A leadandó feladatok közé tartozik egyébként a fővárosi általános iskolák kerületi kezelésbe adása is. Nehéz döntések születnek mostanában Hajdú Katalin szerint, aki azonban azt is megjegyezte, hogy mindenek előtt az oktatás fenntarthatósága a cél, a kötelező megtakarításokat elsősorban a nem kötelező feladatok leadásából kívánják teljesíteni.
A viszonylag modern, nyolcvanas évek elején épült szálló további sorsa még nem dőlt el. A június végére kiürülő szobákba az oktatási bizottság elképzelései szerint esetleg egy romos állapotban lévő középiskolai kollégium diákjait költözhetnének. Erről azonban csak a későbbiekben születik majd döntés - mondta Hajdú Katalin.
MNO - fidesz.hu