Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két magyar a vatikáni top tízben

Két magyar személyiség is bekerült az Inside the Vatican magazin listájába, amely a keresztény világ első tíz emberét sorolta fel. A listán negyedik helyen említett Erdő Péter bíboros-prímás ugyanakkor a lap szerint ma Európában a legjelentősebb katolikus vezető.


Dátum: 2007-02-01 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:53.249149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kire érdemes odafigyelni a katolikus egyházban, ki befolyásos, ki tett rendkívülit: ki volt a keresztény világ elsô tíz embere a tavalyi évben. A Rómában havonta angol nyelven megjelenő Inside the Vatican magazin két magyart is beválasztott a 2006-os top tíz listába. A tekintélyes negyedik helyen Erdô Péter bíboros-prímás szerepel. Nyolcadik Habsburg Ottó lett. A vatikanisták szaklapjának számító, de nem egyházi újság szerkesztôsége a többi nemzetközi magazin példájára hatodik éve készít top tíz-listát az elmúlt év keresztény emberérôl.

Érdekes, hogy a Time 2006-os választása névtelen személyre esett, az ismeretlen Internetezôre, hasonlóképpen az Inside the Vatican is azokat tette az elsô helyre, akik névtelenül szenvednek hitükért. Az év emberei a kereszténység modern mártírjai lettek - elsôsorban Kínára gondolva, ahol az üldözött földalatti egyház 8 millió hívôjének a pápa iránti hűsége a Vatikán számára is meglepetést jelent. A második helyre a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka I. Bartolomeosz, a katolikus-ortodox párbeszéd embere került: a XVI. Benedekkel való isztambuli kézfogása lehet a pápa Moszkvába vezetô útjának kulcsa. Harmadik az olasz Piero Parolin szentszéki külügyminiszter helyettes, a Vatikáni nagy szakértelmű háttérdiplomatája, akit az Inside the Vatican a pápa utáni negyedik legfontosabb embernek tart a kúriában.

Ki a legjelentôsebb katolikus vezető ma Európában? - tette fel a kérdést a magazin, amelynek választása a tizes listán negyedik helyezett Erdő Péterre esett, akit tavaly októberben Szentpéterváron a 34 európai katolikus püspöki konferencia elnökének választottak meg a következô öt évre. A szaklap szerint Erdő az európai katolicizmus központi embere, aki a kontinens volt kommunista feléből vezeti az egyház megújulását. Hazánk prímása - a kúrián dolgozó Parolin mellett - a lista egyetlen katolikus egyházi embere.

A top tízben azonban egy másik magyar is szerepel: nyolcadikként Habsburg Ottó, akit az Inside the Vatican az ideális európai politikusnak tart, mivel nem személyes érdek vezérli.

A többiek: a világ elnyomott keresztény kisebbségeirôl filmet forgató olasz rendezônô Elisabetta Valgiusti, az anglikán bárónô Caroline Cox a Lordok házának volt elnökhelyettese, Yehuda Levin ortodox rabbi, a spanyol Jesus Colina a legnagyobb katolikus hírügynökség vezetôje és Fernando Botero kolumbiai művész.

Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek