Ausztriába járt betörni a magyar rendőr?
Állítólag magyar rendőrt vettek őrizetbe betörések miatt Ausztriában a Kleine Zeitung című osztrák napilap szerint.
Dátum: 2007-02-01 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:55.583665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bulvárlap szerdai beszámolója szerint a magyar egyenruhást - akit J. Péter 26 éves budapesti rendőrként neveztek meg - azt követően vették őrizetbe még hétfőn egy grazi áruház parkolójában, hogy a kocsijában betörésből származó zsákmányt találtak mintegy 6 ezer euró értékben. Az osztrák híradás szerint a rendőr - aki magával vitte Ausztriába rendőrdzsekijét, rendőrsapkáját és szolgálati igazolványát - egy betörőpárost szállított gépkocsival a stájerországi fővárosba. A párost a lap B. Tiborként és A. Józsefként azonosította.
A 42 éves és a 47 éves tetteseket egy betörés helyszíne közelében fogták el. A rendőrök feltételezték, hogy a páros több betörést is elkövethetett, de nem találtak náluk zsákmányt, így lehetségesnek tartották, hogy még egy társuk lehet valahol a környéken. Egy áruház parkolójában rá is bukkantak egy magyar rendszámú autóra, amelynek vezetője méltatlankodva közölte az osztrák rendőrökkel, hogy mit akarnak tőle, hiszen ő is rendőr. Kocsijában azonban megtalálták a betörésekből származó zsákmányt. Az osztrák rendőrök szerint legalább 8 lakásbetörésből származó értékeket találtak az autóban. Az állítólagos rendőrt a helyszínen őrizetbe vették.
A lap úgy értesült, hogy a betörőpáros az osztrák-magyar határ közelében hagyta autóját, hogy azzal "tisztán" visszautazhasson Magyarországra, míg rendőrtársuk a zsákmánnyal utazott volna vissza a saját autójával. A Kleine Zeitung szerint a 42 éves B. Tibor eddig hét évet töltött rács mögött, míg a 47 éves A. József nyugdíjas.
MTI - fidesz.hu